Márki-Zay bűvésztrükkök százaira…
Komáromi Zoltán, Fleck Zoltán, Bojár Gábor – baloldali milliárdosok és elaggott pártkatonák Márki-Zay stábjában
Bige László után egy újabb milliárdos, Bojár Gábor jelent meg az ellenzéki összefogás környékén. Bojár korábban a Momentumot támogatta, most „szakértelmével” a baloldali összefogás gazdasági terveit készíti elő.
Bajnai, Medgyessy, Gyurcsány – néhány név azok közül, akik korábban milliárdosként igazgatták Magyarországot. Nagyszerű munkát végeztek! Már, ha nagyszerűnek tekintjük azt, hogy az ország a csőd szélére jutott. A siker relatív. Bojár most szaktudásával kívánja elősegíteni azt, hogy a kormányra készülő baloldal befejezze a félbehagyott munkát.
A kőgazdagok mellett olyan nevek tűnnek fel szakértőként, mint Komáromi Zoltán, aki egészségügyi javaslatokat fogalmaz meg, illetve Fleck Zoltán, aki az Alaptörvény elkaszálását készíti elő.
Komáromi Zoltán DK-s politikus, aki a koronavírus-járvány legkritikusabb időszakában mindent megtett annak érdekében, hogy félelmet és zavart keltsen a magyarokban. Akkor, amikor amúgy is az egész világot a bizonytalanság nyomasztotta. Nem mellesleg főszerepet vállalt az orosz és kínai vakcinák elleni kampányban is. Minden felületen arra bíztatta a polgárokat, hogy mondjanak nemet az életmentő oltásra. Aztán pártjával együtt kudarcot vallott. De nem adta fel. Most éppen szakértőként segíti a baloldali összefogást.
Márki-Zay és vérvörös barátai éppen arra készülnek, hogy leporolják azt a programot, amit 2010 előtt ráerőltettek az országra. Egy DK-s egészségügyi szakértő („szakértő”) szerepeltetése a garancia arra, hogy a Gyurcsányék vizitdíjas ötletét és az egészségügy magánosítását újra napirendre emeljék. Az ország átalakítására szőtt tervek mindössze annyi módosultak az elmúlt tizenkét évben, hogy a korábbi rémálomnak részévé vált a migránsbefogadás és az LMBTQ ideológia is.
A 2010 előtti politikai elit a kapukat döngeti. A lelkesedésüket az is táplálja, hogy a Fidesz-kormány alatt látványosan gyarapodott az állami vagyon. Alig várják, hogy dobra verjék az ország javait.
Reméljük, hogy ezúttal legalább a Szent Koronát nem akarják majd eladni egy müncheni régiségkereskedőnek!
Márki-Zay bűvésztrükkök százaira…
Fidelitas: Gyurcsány kormányzása alatt 40…
Lukasenka szerint aktív munka foyik ennek érdekében
A vezető az…
Jön a világbajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzése a mieink számára – vajon mire megyünk Lengyelországban?

Nincs miért aggódni, a rendezői feladatok…