HA TÓTH CSABA BŰNÖS, AKKOR KARÁCSONY GERGELY NYAKIG SZAROS

Miután sajtójukban előre megtervezetten (politikai értelemben) megsemmisítették a zuglói Tóth Csabát, a baloldali politikusok valóságos örömünnepbe kezdtek, éltetve saját nagyságukat, és a korrupcióellenes harcuk eredményességét.
Jakab Pétertől Fekete-Győr Andráson keresztül Karácsony Gergelyig mindenki saját magának könyvelte el a sikert. Utóbbi vitte a leginkább túlzásba az öntömjénezést, és egyenesen azt írta közösségi oldalán, hogy „a saját etikai normáim világossá tétele Tóth Csaba esetében hozzájárult a helyes döntés meghozatalához.”

Kérdés, hol voltak a híres etikai normái 2014 és 2019 között, amikor a korruptnak kikiáltott, és emiatt most kigólyozott Tóth Csabával közösen irányította Zuglót. A dicsőséges korrupcióellenes harc jól fésült őrnagyaként mutatkozó Karácsony véletlenül elfelejtett kitérni erre az apróbb körülményre.

Nem úgy, régi ellenfele, Puzsér Róbert, aki vasszigorral kente szét a szart a főpolgármester hátán. „Tóth Csabának mennie kellett. Karácsony Gergely, Zugló egykori polgármestere, aki múlt péntekig Tóth Csaba valamennyi bűntettét támogatta, fedezte és mentegette, miért is maradhat?” – tette fel keddi posztjában a logikusnak tűnő kérdést, amire meg is adta a logikusnak tűnő választ.

„Ha Tóth Csaba bűnös, akkor Karácsony Gergely nyakig szaros.” Szarban eddig sem volt hiány a baloldalon, feltehetően ezután sem lesz. Ahogyan az is biztos, dicső őrnagyunk ezután sem fog tétovázni, ha valakit hátba kell szúrni, amennyiben érdekei úgy kívánják.

A #PestiRiporter vendége Tarlós István egykori főpolgármester volt, aki kifejtette véleményét az ellenzéki előválasztásnak nevezett színjátékról. Tarlós István szerint azért komolytalan az ellenzék…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye