BEMUTATJUK FEKETE-GYŐR ANDRÁS, és MÁRKI-ZAY PÉTER SZERELEMGYEREKÉT, AKI EGY ELŐVÁLASZTÁSI SÁTORNÁL RANDALÍROZOTT

A Vadhajtások írta meg tegnap, hogy az ózdi polgármesteri hivatal előtt felállított előválasztási sátornál „verőemberek randalíroztak.” Arról is beszámoltak, hogy a banda vezére hangosan Kiss Sándor, a szocialisták jelöltje ellen érvelt.
Nem sokkal a történtek után az MSZP-s politikus közösségi oldalán megerősítette: valóban balhé volt a szavazás ideje alatt. „(…) Ismeretlen embertömeg jelent meg a téren. Ezek az emberek nem ózdi lakosok, a szavazásban nem érdekeltek, mégis a választás időtartama alatt a sátor környékén tartózkodnak. Szemetelnek, a választópolgárokat számon kérik, hogy kire szavaznak, nőket inzultálnak. Megfélelmítik őket, hogy Kiss Sándorra nem szavazhatnak. Tudomásom szerint az Önkormányzat titkárságát többen hívták a nap folyamán, hogy a zaklatás miatt nem mernek elmenni szavazni” – fogalmazott Kiss.
A Vadhajtások fotóinak tanúsága szerint a helyszínen felbukkant a jobbikos Farkas Péter Barnabás, aki egyébként a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, és az MMM támogatásával indul a baloldali versenyen. A portál képein az is látható, hogy a bandavezérrel egyeztet.

A Kontra információi szerint a randalírozást levezénylő férfi nem más, mint Barta László, aki a Momentum salgótarjáni jelöltje volt a legutóbbi parlamenti választáson. Úgy tudjuk, hogy a politikus a választási bukta után összeveszett a párt vezetésével. Így végül a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarország Mozgalomban kötött ki, ahol szép karriert futott be. Előbb a szervezet operatív igazgatója, majd elnökségi tagja lett.

Értesüléseink szerint momentumos körökben kifejezetten rossz híre van Bartának. Formáját átmentette az MMM elnökségébe: amikor az egyik vezetőségi tag szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, akkor gyanús módon megtagadta a kérését.
Nagyon úgy néz ki, hogy új tisztsége lényegesen közelebb áll hozzá, hiszen balhézni lényegesen könnyebb, mint az egyesületi pénzeket kezelni.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye