Próbáljuk meg kibogozni az Ungár Péter kijelentéséből egyenesen következő állításokat:
1. Aki fideszes, az nem lehet meleg, hiszen a kormánypárt deklaráltan homofób
2. Ebből következik, hogy aki fideszes és saját neméhez vonzódik, automatikusan öngyűlölő és reggelente magát ócsárolja a tükör előtt
3. Úgy általában: aki fideszes, az rögtön buzizik. A Fideszben igazán élénken érdeklődik az állampolgárok magánélete után, tiltva és büntetve azt, aki nem nekik tetsző módon éli magánéletét.
Ja, nem.
A kormányt támogatók között hasonló arányban vannak a melegek, mint a teljes társadalomban. Ők biztonságban érzik magukat, ellentétben például az erőszakosan homofób, muzulmán bevándorlóktól hemzsegő nyugati LMBTQ közösségekkel. A Fidesz, mint kormánypárt nem akarja betiltani, vagy kiirtani a homoszexualitást, csak nem akarja hagyni, hogy a többségre kényszerítsék a kisebbségnek kényelmes igényeket.
Péter nem érti, de tőle nem is várunk mást . És ennek semmi köze ahhoz, kivel mit csinál odahaza.
/posztok.hu








