A GARZON, azaz a pillanat, amikor a kormánypárti propagandisták számára kiderül, hogy mindvégig marhaságokat gondoltak rólam. Merthogy egy garzonból csináltam végig tegnap a szász-anhalti közvetítést.

️ Kedves propagandisták, képzeljétek: nem vagyok dúsgazdag. Április 12. előtt sem voltam az, most sem vagyok az, és lehet, hogy életemben soha nem is leszek. De az, hogy erre most jöttök rá, a ti tájékozódási képességeiteket minősíti, nem engem. Azon nem tudok segíteni, aki elolvasta rólam a redditen meg meghallgatta Puzsértól, hogy homoszexuális budai úrifiú vagyok, aki a Hilton meg a Kempinski között ingázik, miközben minden második szavam az, hogy „győri audis”, elég nyilvánvalóan rajtam van egy jegygyűrű, és többször beszéltem már tévéműsorokban is arról, hogy egy garzonlakásban lakom. Igazából talán még az autóm típusát is leírtam valahol. 13 éves, ér vagy kétmillió forintot, nagyon szeretem. Semmi sem változott az életminőségemben április 12. óta, ugyanott lakom, ugyanazzal az autóval járok, ugyanúgy élek. Szerényen, megfontoltan, nem hivalkodva, nem a lehetőségeim fölött.

️ Az, hogy ti ezt nem így gondoltátok, és most meglepődtök, a ti bajotok. Ti gondoltatok egész végig hülyeségeket rólam, rólunk: azt, hogy amit gondolunk, a pénz miatt gondoljuk, amit írunk-mondunk, a pénz miatt írjuk-mondjuk. Hát: nem. Teljesen normális, egyszerű életünk van, a gondolataink pedig a sajátjaink, és nem változnak meg egy kormány- vagy munkahelyváltástól.

Az a helyzet, hogy Orbán Viktornak nem kell luxusvillát vásárolnia a számomra ahhoz, hogy egyetértsek a külpolitikájával, és ha három luxusvillát vesz nekem, akkor sem fogom úgy gondolni, hogy jó oktatáspolitikát csinált. Tisztességes polgári életmód mellett, őszintén, meggyőződésből végeztem minden munkámat, nem lettem belőle dúsgazdag – és az állam sem kopott fel a kormányváltással. Azaz hülyeség, amit gondoltok rólam. Az is, amit eddig, az is, amit most.

️ De szerencsére nem nektek írok és beszélek, hanem azoknak, akiket érdekel. A Konfront Facebook-oldalát két nap alatt harmincezren követték be – és igen, amíg nincs stúdiónk, addig otthon, egy kis gógyival, egy 25 ezer forintos kínai stúdiómikrofonnal és egy kétéves iPhone kamerájával dolgozom. Ezzel a szerény setuppal jobb eléréseket csináltam egyébként a szász-anhalti választás témájában egy nullkilométeres oldalon teljesen egyedül, mint számos nagy, többszázezres Facebook-oldalú hírportál. Büszke vagyok rá, és azért csinálom, mert tízezreket érdekel a munkám. Emiatt fogom tudni csinálni is, hiába gondoljátok, hogy nem – a legkomolyabban gondoljuk, hogy az, hogy lesz-e újságunk, nem Magyar Pétertől függ. Hanem elsősorban az olvasóinktól. Attól, hogy van-e rá érdeklődés.

És ha az elmúlt hét valamit megmutatott, az az, hogy van. Nagyonis van. Számomra teljesen váratlan mértékben van. Akkor is van, amikor csak az iPhone-om van, egy egyszerű kis Maono mikrofon, meg minden, amit Németországról az elmúlt tizenhat évben, mióta fél lábbal abban a világban élek, megértettem. És akkor is lesz, amikor majd megint lesz rendes stúdió. Nem leszek gazdag, de boldog igen, mert értelme van a munkámnak.

Ellentétben azzal a félreinformált, izzadságszagú epehányással, amit ti műveltek.