Kohán Mátyás: Megérkezett a hivatalos választási prognózis. Ez az a becslés, amit a német választásokon az urnazárás pillanatában hoznak nyilvánosságra, exit pollok alapján készít el a német közmédia számára az infratest dimap, és nagyon pontos szokott lenni.

Ha a prognózis olyan pontos, mint szokott lenni, akkor ez az eredmény egy BOMBA.

1️⃣ Egyrészt: az AfD kissé fölül-, a CDU viszont súlyosan alulteljesítette a várakozásokat. Az AfD 39 mandátumához három hiányzik az abszolút többséghez.

2️⃣ Másrészt: bent van a tartományi törvényhozásban a bevándorlásellenes, békepárti baloldali BSW, az egyetlen párt, amelyik hajlandó kormányra segíteni az AfD-t, igaz, csak akkor, ha pártfüggetlen miniszterelnök vezeti a kormányt, szakértő miniszterekkel.

3️⃣ Ez az eredmény tehát azt jelenti, hogy AfD-BSW támogatással alakulhat meg a szász-anhalti kormány, megkerülve az összes eddigi német középpártot.

4️⃣ A prognózis legnagyobb bizonytalansági faktora a BSW, amely a jelek szerint egészen szűken ugrotta csak meg a parlamenti bejutási küszöböt. Ugyanakkor az AfD eredménye annyira jó, hogy könnyen lehet: a BSW kiesése esetén felszabaduló 5 mandátumból elnyer annyit, hogy egyedül is meglegyen az abszolút többsége.

Auf Wiedersehen, tűzfal. Willkommen zurück, német demokrácia!

Szász-Anhalt választ, s ma este a Konfronton Kohán Mátyásélőben közvetíti is. Maradjatok velünk egész este, szöveges posztokkal és elemző videókkal jelentkezünk egy Európa számára hirtelen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye