Szívből gratulálok Dr. Müller Cecíliának, aki a WHO legmagasabb fokozatú kitüntetését kapta meg!
Megtették első jelentésüket a magyar titkosszolgálatok vezetői a baloldali pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén.
Az ügyben megismert tények megdöbbentőek, a helyzet sokkal súlyosabb, mint ahogy azt az eddigi nyilatkozatokból gondolni lehetett.
A titkosszolgálati anyag minősítése 2051-ig titkos, azonban a bizottság mai ülésén kezdeményeztem ennek feloldását, hiszen az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, melyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak.
Remélem - az ügy súlyára tekintettel -, hogy ennek nem lesz akadálya és azt is, hogy a baloldali pártok sem ellenzik mindezt.
A ma megismert információkból kiindulva nyilvánvaló, hogy az elemző-értékelő munka következő időszakos jelentése is olyan tényeket hoz majd a felszínre, melyek segítenek majd tisztán látni a rendszerváltozás óta eltelt három évtized legsúlyosabb botrányát, annak személyi és szervezeti összefonódásait.
Szívből gratulálok Dr. Müller Cecíliának, aki a WHO legmagasabb fokozatú kitüntetését kapta meg!
Magyar Diaszpóra Tanács XI. ülése
A kormány hazaváró irodával és speciális ösztöndíjprogrammal segíti a diaszpórában élőket.
Köszönjük a diaszpóra magyarságának a nemzethűségüket!
Már 340 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációt. Köszönjük!
Mondjuk el minél többen a véleményünket!
Számunkra a Kárpát-medence, Közép-Európa és az Európai Unió is egyetlen gazdasági térségként értelmezhető, ami nemcsak a kereskedelmi és gazdasági növekedést erősíti, hanem a békét és a kölcsönös…
Nagyon sok a baj a világban, az elmúlt napokban láttuk, hogy milyen könnyen válhatnak kontrollálhatatlanná a konfliktusok. A globális biztonság fenyegetettségét úgy lehet csökkenteni, ha minél több…
Tisztelet és kegyelet Bábel Istvánnak, a magyar konyha kiváló művelőjének. Nyugodj békében, Mester!
Gratulálok a Republikánusoknak, hogy megszerezték az abszolút többséget az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházában!
Már 340 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt.
Töltsd ki te is! Mondjunk nemet a szankciókra!
A mai napon tartott pályaorientációs tájékozató napot a MÁV FKG Kft.
November 26-án fog a MÁV FKG Kft. nyílt napot tartani, ahol a szülők és érdeklödő diákok megismerkedhetnek az elsajátítható…
Szívből gratulálok Dr. Müller Cecíliának, aki a WHO legmagasabb fokozatú kitüntetését kapta meg!