Marosvásárhelyi bolyais unokahúgom osztályát fogadtuk ma a Nemzet Házában. Valamikor én is az 1557-ben alapított Bolyai Farkas Gimnázium diákja voltam, ezért is volt nagy öröm a fiatalokkal találkozni…
Kiderült, hogy nem vicc.
Először azt hittem, amikor ma Gyurcsányék bejelentették, hogy árnyékkormányt alakítanak, ez valami poén. (Molnár Csaba paródiába illő
Gyurcsány-majmolása ezt a hitet csak erősítette. Egészen szürreális volt.)
Azóta meg csak telnek-múlnak az órák, és egyre inkább úgy fest, ezt teljesen komolyan gondolják. (Még mindig várom a DK cáfoló közleményét, de nem jön.) Bizonyára sokan tűnődnek azon, mégis hogyan gondolják Gyurcsányék néhány hónappal az irtózatos pofon után, amit a választóktól kaptak, hogy úgynevezett árnyékkormányt alakítanak.
Ha feltételezzük, hogy tényleg nem vicceltek (most már úgy fest), akkor próbáljuk megérteni a helyzetet!
Jelenleg Gyurcsány pártja a legerősebb, legszervezettebb, legütőképesebb politikai közösség a baloldalon, amelyik jelen pillanatban is “készül”. Igen, a kormányzásra, és nem a süllyesztőbe.
Ez azt jelenti, hogy olthatatlan hatalomvágya odáig vitte a bukott miniszterelnököt, hogy az asszonyt előretolva megpróbálja újra. “Így vagy úgy”, ahogy fogalmazott még a múlt héten. Abban reménykedik, hogy ha netán valamiért idő előtt menne a jelenlegi kormány (nem fog), akkor ő és az emberi azonnal beülhetnek a helyükre. Elég csak elképzelni is, hogy ez mit jelentene a mostani európai válság kellős közepén. Megszorítások, adóemelések, családok kifosztása. Mindenki ismeri a módszereiket.
Holnap lesz az őszödi hazugságbeszéd kiszivárgásának évfordulója. Szimbolikus, hogy épp mostanra időzítette Gyurcsány az árnyékormány megalakítását, de legalább mindenkinek módja lesz visszaemlékezni, milyen is volt, amikor ez az alak belehazudott egy nemzet “arcába”. Amikor megverette a honfitársait, amikor lovasrohamot vezényelt ellenük. Aztán meg tönkretette az országot, és megbukott. A magyarok a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen egy Gyurcsány-kormány: mindent elvettek. Nyugdíjat, bért, családtámogatásokat.
Most meg árnyékkormányt alakít. Nem vicc.
Marosvásárhelyi bolyais unokahúgom osztályát fogadtuk ma a Nemzet Házában. Valamikor én is az 1557-ben alapított Bolyai Farkas Gimnázium diákja voltam, ezért is volt nagy öröm a fiatalokkal találkozni…
A magyar érdekek védelmében! 


Repülőrajtot vett a parlamenti diplomácia az Európa Tanácsban is!
A héten Párizsban majd Strasbourgban tanácskozott a Parlamenti Közgyűlés számos szerve.
Köszönöm Habsburg…
Észszerű alapokra kell helyezni az uniós szankciós politikát.
A szankciópárti baloldal cserben hagyta Magyarországot.
Gyurcsányék továbbra is támogatják a szankciókat.
A szankciók válságot okoznak, amit a baloldal magyar emberekkel fizettetne meg.
Európa legösszetettebb családtámogatási rendszerét építettük fel Magyarországon! 


Európa élmezőnyében a teljesítményünk!
Rajtunk kívül csupán hat olyan csapat van, amely két fordulót követően is hibátlan az Európa-ligában!
Éljük meg a kupatavaszt! 
Ma van a röszkei csata évfordulója.
Azóta is áll a kerítés, és ettől a nyomástól védi Magyarországot.
Határaink védelme épp annyira fontos, mint 7 éve.
Megfogadtuk, hogy eltántoríthatatlanok leszünk, bízni fogunk a minden akadályon átrepítő közös akaratban, mindig kiállunk Magyarországért, és soha, de soha nem fogjuk feladni egyetlen percre sem.

️A portugál sajtó képviselőjének is beszámoltam a Kormány jogállamisági kondicionalitási eljárással kapcsolatos álláspontjáról.
Továbbra is azért dolgozunk, hogy Magyarország és a magyar emberek…
Gyurcsány árnyékkormányt alakít.
️
Rendeset nem tud, mert a magyarok mindig elküldik a francba. Ezért inkább sötétben csinálja, felhatalmazás nélkül. Alább az árnyék szó a szinonima szótárban. Passzol.