Péntek esti műszak

Mától utalják a 13-ik havi és a 14-ik havi első részletét a nyugdíjasoknak, amit el akarnak venni!

A magyar emberek döntésén múlik, hogy mennyit fizetünk majd a rezsiért április 12. után!☝️

Az ajkai kórház fejlesztése politikai döntés, ehhez ragaszkodom, és ezt szolgálom a jövőben is, akkor is, ha egyeseknek savanyú a szőlő!

Balatonedericsen is sikeresen zárult a Versenyképes Járások Program első üteme, ahol közel ötmillió forint hazai forrásból egy új buszmegálló létesült, egy meglévő pedig teljesen megújult. További…

Ma kézzelfoghatóvá válik a megbecsülés, miközben mások elvennék azt

Megkezdődött a 13. és 14. havi nyugdíjak postai kézbesítése, ami a nemzeti kormány elkötelezettségét mutatja az idősek iránt

Ezzel…

Nem áll meg az őrület! Csak ezen a héten megtudtuk, hogy:

- Meghalt Reban Zsolt, mert az orvosi igazolása ellenére kényszersorozták Ukrajnában és nem bírta az egészsége már a kiképzést sem.
- Magyar…

Pont úgy hazudnak mint az óbaloldal.

A tiszás olajvezér és képviselőjelölt úgy járnak vonattal mint Karácsony Gergely bringával: csak a fénykép kedvéért. Minden, amit a Tisza csinál, színjáték.

2018-ban…

A mai napon öt Somló környéki település polgármesterével és lakosaival találkoztam:
Tüskevár
Karakószörcsök
Iszkáz
Kerta
Kiscsősz

Fontos, hogy meghallgassuk egymást, és közösen gondolkodjunk a jövőről…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média