Lenyűgöző az a hablatyolás, amit Magyar Péter művelt ma reggel

Azt próbálta megmagyarázni a szektának, hogy miért nem vesznek rész az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági szavazáson.

Ugyanis aki nem tudná, a tiszások gyáván megfutamodnak a mai parlamenti szavazástól, és a maguk furcsa módján az európai bizottság elnöke mellé állnak a gazdákkal szemben. Pedig csak be kellene menni szavazni.

Na, ezt próbálta elmesélni a világnak úgy, hogy neki jó legyen, de sajnos megint hazudott, és csak a valódi okokról nem beszélt.

Rég hallottam már annyira szánalmas dumát, mint amit a mentelmi jogával zsarolt Magyar Péter előadott, pedig csak annyi lenne a dolga, hogy a gazdák mellé álljon.
Igaz, minap annyira megalázták, amikor szembesítették a kétszínűségével, hogy nyilván nagyon haragszik rájuk.

Szóval az európai bizottság elnök asszonya ellen nem mer szavazni, de a magyar gazdákat meri sértegeti az interneten.

Ilyen egy virtigli, besz@ri brüsszeli báb.

Mindenki elmondhatja majd a véleményét róla április 12-én, már csak 80 nap!

Arató Béla polgármester úrral találkoztunk, számot vetettünk ez eddigi munkáról és beszéltünk a előttünk alló teendőkről!

A település is nyert a közvilágítás korszerűsítési pályázaton, hamarosan ez a…

Alapkőletétel a csémi Sano-Modern Takarmányozás Kft.-nél
️ 2026 az építkezés éve a magyar agráriumban. Ehhez mindent előkészítettünk: a kihívások közepette az agrárkormányzat csak tavaly 30 pályázatot…

A Tisza párt megfutamodott. Nem vállalták a döntés felelősségét. Íly álságos és hazug a magyar gazdák melletti kiállásuk. Mi ma is ott leszünk és számíthatnak ránk!

A Dunakeszi Tankerület a magyar kormánytól nyert támogatást a sajátos nevelési igényű és tartósan beteg gyermekek segítésére. Gratulálok, és sok sikert kívánok a munkához!

Van, aki beszél, és van, aki tudja, hogy miről beszél.
A pilisszentiváni bejelentéssel kapcsolatos minden részlet kommentben.

A helyzet tök egyszerű: aki bármilyen formában támogatja Ursula von der Leyent, akár úgy, hogy nemmel szavaz a bizalmatlansági indítványon, vagy tartózkodik, akár úgy, hogy nem vesz részt a…

Ma van az igazság pillanata
☝️ Aki nem Ursula von der Leyen távozása mellett szavaz, az a Mercosur- megállapodás mellett van, az az európai gazdák ellen van.
Ursula von der Leyennek mennie kell!
Ennyi.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média