😵‍ Magyar Péter azokat szereti a legjobban, akik az előző hétig emlékeznek csak vissza.
Diadalittasan jelentette be tegnap este, hogy 300 000 ember szavazott az előválasztáson, és ez hatalmas siker.

Higgyük el most ezt a számot, bár ő mindig sokkal többet mond a valóságnál. Például a híres Tiszavilág applikációról is azt állította, hogy 400 ezren töltötték le, majd a teljes kiszivárgás után kiderült, hogy az valójában csak 200 ezer, és azok sem mind a letöltők, hanem más adatbázisok tagjai is benne vannak.

Sebaj, fogadjuk el, amit hallottunk tőle: “hurrá, 300 000 ember szavazott most a jelöltjeire, végre megmozdult az ország, és ez más mint 4 évvel ezelőtt”.

️Valóban más. Ugyanis négy évvel ezelőtt az ugyanilyen baloldali előválasztás

👉 első fordulójában 634 000 ember szavazott, ebből 511 000 személyesen, 123 000 online

👉 a második fordulójában 662 000, ebből 518 000 személyesen, 144 000 online.

Tehát legalább KÉTSZER annyian voksoltak, mint a Magyar Péter-félén, pedig az övé már csak online zajlik, nem is kell sehova elsétálniuk a rajongóknak.

A négy évvel ezelőtti, kétszer ekkora előválasztásnak lett a végterméke Márki-Zay Péter, és egy irgalmatlan zakó, ha esetleg még valaki szeretne rá visszaemlékezni.

Szóval ismeri már mindenki Magyar Péter becsapós győzelmi jelentéseit, de a szikár tény az, hogy pont FELEANNYI baloldali embert érdekelt csak a mostani előválasztási színjáték, mint a 2021-es.

Nyomjad, Peti! 💪

Még 135 nap, és magadat sütöd szénné, nem a almás pitét.

Brüsszel el akarja vágni Magyarországot a megfizethető orosz energiától és el akarja törölni a rezsicsökkentést.
Töltsük ki mindannyian a nemzeti konzultációt!

Együttműködéssel hatékony megoldást találunk - a gazdák számíthatnak ránk!🤝☝️

A Tisza Párt nem hazahozná az uniós forrásokat, hanem Ukrajnába küldené

Orbán Viktor Moszkvába utazik. A miniszterelnök célja, hogy Magyarországon ne alakuljon ki energiaválság, és ne emelkedjenek az energiaárak a háború és a szankciók következtében.

A tét óriási, hiszen…

Adventi Minikoncertek a Sándor-palotánál

A Sándor-palota az adventi időszakban, 2025. november 28. és december 19. között péntekenként, a Gyalogos Testőrség 12.00 órai fegyveres őrségváltásának…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média