Engem egyáltalán nem érdekel, hogy Magyar Péter mit süt vasárnap délután és kinek, de tegnap óta rengeteg ember azzal van elfoglalva, vajon kamu-e az a fotó, amit közzétett a steril konyhájából.

Az. Természetesen kamu, mint oly sok minden az ő életében.

Sokan feldolgozták, apránként kielemezték már a képet, és ezekből kiderült, hogy a “spontán” apai almás sütizés valójában komoly stábbal, stúdiólámpával és beállított díszletelemekkel készült.

De továbbmegyek: a fotó bizonyíthatóan nem ma készült, hanem hetekkel ezelőtt. Látszik ugyanis, hogy pont ugyanabban a ruhában szerepel rajta, amiben korábban a kamu-lombsöprűzést is játszotta a kertben.

Akik hosszú ideje ismerik, tudják róla, hogy nem egy konyhatündér, sosem volt érzéke és elég tudása hozzá, ahogy a kertgondozást is világ életében lesz@rta, hiába szorgoskodik manapság egy fotó erejéig vasalt inges smart casuel outfitben. (A hortenzia metszésènél még az évszakot sem találta el, ami persze nem baj, nem kell mindenhez értenie, de azért egy posztban úgy menőzött azzal is, mintha érdekelné a dolog.)

Említésre méltó, hogy régen, amikor Magyar Péter fel akart vágni a vacsoravendégei előtt, komoly pénzekért ismert séfet rendelt ki házhoz, az főzött nekik. Nem egyszer, nem kétszer történt ilyen.

Nyilván a tegnap bemutatott sütés sem ment egyedül, de ezt csak kevesen tudják, és nem is lényeges.

Ezen kívül a tegnapi fotón amúgy a hosszabb haja sem stimmel, hiszen három napja vágatta csutkára Jánoshalmán ország-világ előtt.

Ha esetleg valakinek ez sem lenne elég (ebben az amúgy lényegtelen perpatvarban), közben azt is megtudtam, hogy a “srácok”, ahogy ő írja, nem is voltak vele a hétvégén. Ettől persze még süthetett a két kisebb gyerekének almás akármit a távollétükben, de a gondos és jófej “dr. Oetker” (vagy inkább dr. Ötkert) szerepjáték csak egy sima kamu.

A fentiek miatt tehát a süti készítés abban a formában, ahogy bemutatta, biztosan nem valósulhatott meg, vagyis megint hazudott.

Világos, hogy előre legyártott fotókkal kábítja a szektáját hétvégente, de ezt is lelkesen kajálják.

Hát, egészségükre, ha már süti nincs.

Szóval semmi érdekes, ez csak egy újabb laza kis hétvégi kamu volt a részéről, de menjünk is tovább, mert sokkal nagyobb baj vele, hogy a félnótás brüsszeli gazdáival kifosztanák a magyarokat, hogy a pénzükön jófejkedjenek Ukrajnában.

139 nap és szénné ég a stúdiókonyhában!

Brüsszelben nemcsak az európai baloldallal kell megküzdenünk, hanem a magyar baloldallal is

Ha az ellenzék jön, Brüsszel jön, és akkor Ukrajnába megy majd minden forrás!

👉 Kint már készülődik az ünnepi hangulat, bent még javában zajlik a parlamenti munka.
Felszólalásomban elmondtam, nem hagyjuk, hogy Brüsszel csökkentse a nyugdíjakat és a magyarokkal fizettesse meg a…

Korlátlan, mindenre kiterjedő külföldi beavatkozást akarnak Magyarországon!

Hamarosan kezdődik a... [sokadik] európai parlamenti vita Magyarországról, holnap pedig szavazunk egy Magyarországot és…

SZÁNALMASRA sikeredett a TISZA jelölt-jelöltállítása | Replika Hoppál Hunorral
Megtörtént a Tisza jelölt-jelöltjeinek a kiállítása, tele önállótlan és balos kötődésű figurákkal. És hogy mi Magyar Péter válasza? Személyeskedés, internet-bullying – a szokásos menü. A Replika…
Pártay Lilla: Az ember vagy alkot, vagy fél
KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/kontextuspodcast
Instagram: https://www.instagram.com/kontextusyt/
Tiktok: https://www.…
A társadalmi többség a Fidesz mögött áll
KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/kontextuspodcast
Instagram: https://www.instagram.com/kontextusyt/
Tiktok: https://www.…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média