️Az Szőlő utcai álhírbotrány forog tovább
️
Nyomozók jelentek meg Juhász Péter lakásán, miután aktív szerepet vállalt az elmúlt hetek rágalom-hadjáratában.
A drogos…
️Az Szőlő utcai álhírbotrány forog tovább
️
Nyomozók jelentek meg Juhász Péter lakásán, miután aktív szerepet vállalt az elmúlt hetek rágalom-hadjáratában.
A drogos Juhász Péter mindig is előszeretettel terjesztett álhíreket és szívesen gyalázott bárkit bármivel, bizonyítékok nélkül.
Múlt héten nagy mellénnyel és jó adag személyeskedéssel kioktatott engem is az álhírbotrány kapcsán tett nyilatkozataimat követően, de már akkor is világos volt, hogy ez csak egy ostoba és hazudós liberális szokásos fölényeskedése, aki épp csak menekül a tettei következménye elől.
A mai nap talán megérteti vele is, hogy ha már volt bátorsága részt venni egy undorító álhír, egy rágalmazás felépítésében, akkor részt kell vennie az ügy jogi tisztázásában is. (Ízlés szerint hívhatjuk ezt jogkövetkezménynek vagy megtorlásnak
)
És bizony vannak esetek, amikor nem bújhat gyáván amögé, hogy ő csak kérdezett, vagy csak véleményt mondott.
️
Szóval Juhászék túlmentek a határon, túltolták, és azt hitte ez a szellemileg alultáplált politikai agresszor, hogy majd segít a helyzetén egy-két trágár és mocskolódó videó elkészítése.
Az a személyes véleményem, hogy Juhásznál nem szabad megállni, az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, ha úgy tetszik, meg kell torolni az aljasságukat.
A büntetőjog szabályai nem félreérthetők rágalmazási ügyekben sem, de hát ezt Juhász Péter honnan is tudná? Hisz’ ő csak egy mindig mindenkinél mindent jobban tudó, bárkit kioktató protoliberlális.
Ám, hogy segítsem a hatóságok további munkáját, és a közvélemény információigényét, ma késő délután, a Szőlő utcai álhírbotrány és Juhász Péter kapcsán teszek egy újabb fontos állítást, ami még tovább lendíti az ügyet.
Aztán majd mindig egyet-egyet, hogy a végére kirajzolódjon az a liberális hálózat, ami a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta.
Szép napot!
A megosztásokat köszönöm!
️Az Szőlő utcai álhírbotrány forog tovább
️
Nyomozók jelentek meg Juhász Péter lakásán, miután aktív szerepet vállalt az elmúlt hetek rágalom-hadjáratában.
A drogos…
Gulyás Gergely, Harcosok órája:
Több tagállami vezető is ellenzi Ukrajna uniós tagságát, de ezt nem merik kimondani. Csak Magyarországnak van bátorsága nyíltan kiállni az érdekeiért.
Már az első nap hatalmas az érdeklődés a háromgyermekes édesanyák adómentessége iránt.
A legegyszerűbb és leggyorsabb, ha az édesanyák a munkáltatójuk felé jelzik, hogy három gyermeket nevelnek/…
Orbán Viktor Koppenhágában:
Mi minden katonai együttműködést támogatunk. Ha valami berepül Magyarországra és nem hozzánk tartozik, mi lelőjük. Akár van drónfal, akár nincs.
Nagy öröm számomra, hogy Sebestyén Janka is a Bajtársak Digitális Polgári Kör alapító tagja!
Sebestyén Janka a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, és már egyetemi évei alatt bekapcsolódott…
Elég súlyos a helyzet az EU-csúcson! Brüsszel nem tágít a háborútól!👇
Orbán Viktor: javasolni fogom, hogy indítsunk aláírásgyűjtést Brüsszel háborús tervei ellen.
☝Szükség lesz a magyarság támogatására…
Charlie Kirk halála emlékeztet minket, arra, hogy mennyire fontosak a keresztény értékeink, amelyeket meg kell védenünk a támadásoktól.
Ezért is fontos, hogy elsőként mi magyarok megállapodást…
Fehértó - nagyon helyesen - termelői vásárral kapcsolta össze a Szent Mihály napi rendezvényt.
️



Persze, egy ilyen takaros falu, ilyen pöpec vásárterén ez nem meglepő! 
Szívből gratulálok, Alice! 
Hajrá,…
Indulunk! Csatlakozz!
Ennek a hírnek minden mondata pontos látlelete a Nyugat betegségének. 
A határvédelmünknek hála, ezt úszta meg Magyarország, és ezt kockáztatnánk a Migrációs Paktum elfogadásával, amit a Tisza Párt…