A Jászkisér város által szervezett ünnepségen, szeretettel köszöntjük a hölgyeket! 
Ugye, ugye? A Tiszának Ukrajna támogatása nem lesz kívánságműsor 
Emlékeznek még? Tavaly tavasszal Manfred Weber interjút adott a szélsőbaloldali Népszavának, melyet több más lap is szemlézett. Ekkor Weber úgy fogalmazott, hogy aki az ő pártcsaládjukhoz akar tartozni, annak Ukrajna pártján kell állnia.
Bezony, a választások után a tiszások sebtiben csatlakoztak is, vállalták a feltételeket. Aztán Brüsszel Pétert még foglyul is ejtették Weberék a mentelmi jogával, így feltétlen és fogott szolgájukká vált. Később annyira igyekezett a Tisza megfelelni az elvárásoknak, hogy képviselői még az ukrán zászlós pólót is magukra húzták, úgy mentek fellépni az Európai Parlamentbe.
Ha Brüsszel Péteren múlik, Ukrajna az unió tagja lesz, de helyette inkább döntsenek a magyar emberek!
Szavazzon mindenki az ukrán csatlakozásról! 
A Jászkisér város által szervezett ünnepségen, szeretettel köszöntjük a hölgyeket! 
Elfogadhatatlan az egészségügyi kordon, amit az Európai Parlamentben alkalmaznak
Egy alakulatlátogatás nem csak arra jó, hogy friss képet kapjak az adott egység tudásáról, felszereltségéről. Ilyenkor a katonáktól is sok értékes…
Magyarországot építjük!
Lázár hadoszlop: az egyik legnehezebb feladatra az egyik legjobb csapat! Az ÉKM vezérkar ma Makón elindította a 2025 tavaszi építéskezdéseket: vasutat, utakat, hidakat,…
Brutális szigor és hajtóvadászat indul #fidesz #fideszfrakció #fideszpress #politika #politikaitartalom #politikus #magyarpolitika #csakafidesz #stb #sohatöbbetbaloldal…
Óriási nyomás alatt vagyunk évek óta, hogy a rezsitámogatást töröljük el. Mi ezzel nem értünk egyet. Ez élesen szembe megy a magyarok érdekével!
Ha nem lenne rezsitámogatás, minden család 500 ezer…
Célunk egy békés és fejlődő Közép-Európa, benne egy erős magyar nemzet! Muravidék, Együttélés Háza átadó ünnepség.
Elkészült a muravidéki magyarok egy újabb találkozási helye, a muraszombati Együttélés Háza. Ma a szlovén kormány, a szlovén parlament, valamint az itteni magyar szervezetek képviselőivel adtuk át a…
Óriási a brüsszeli nyomás, de a rezsicsökkentés marad!
Óriási a brüsszeli nyomás, de a rezsicsökkentés marad!