Először csodálkoztam, de kezdem érteni, miért nevezi Magyar Péter agyhalottnak a munkatársait.
Történt, hogy minap írtam ide néhány sort az előrehozott választásos baromságról, ami rosszul eshetett a tiszásoknak (értsd: Manfred Webernek), erre rám küldték a szektás trollokat.

Ők vélhetően képtelenek önálló gondolatok megfogalmazására, mert még azt is kiküldik nekik a központból, hogy szó szerint mit kell kommentelni. További buksisimogatást kaphatnak a gazditól, ha valamelyikük még egy nevető fejet is odatesz.

Először az egyik ilyen zseni, bizonyos Somlai István bemásolta az egész ukázt ️, amit kapott a tisza-toszás szervezőktől, majd rajta kívül még 23 ilyen tálentum akadt. Vagyis nemcsak a elvárt komment, hanem az utasítás is benne maradt a szövegben. Lent látható.
(Azóta jobban megnéztük, kik is ezek, mit kell tudni róluk, de erről majd később.)
Ez tehát az interneten áradó fizetett és irányított “népharag”, amit a Tisza vezetői szerint mindenesetre jobb, ha nem a saját szavaikkal mondanak el a troll-munkatársak, mert hát, ugye - az elnökük szerint - agyhalottak.
Gratulálunk, jár az retusált, egész alakos, Magyar Péter poszter! 💪

Mi pedig ne dőljünk be nekik!
Az oldal követőit kérem, osszák meg a posztot!

Ui.: Várjuk a szektás trollokat itt is, hogy jobban megismerhessük őket.👇😁

Siculicidium 🏴🇭🇺
261 évvel ezelőtt, 1764. január 7-én mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván egybegyűlt, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki és háromszéki székelyeket. A vérengzés a…

Magyar Péter valódi célja szerintem: ha megnyerné a választást, a miniszterelnöki pozíciót egy meglehetősen nagy összegért eladná a globalistáknak, és lelépne élvezni az életet. Jó, hogy erre nem lesz…

"BÚCSÚ A POLITIKÁTÓL ÉS A MÉDIÁTÓL!!

24 év politikai aktivitás és médiamunka után úgy döntöttem visszavonulok a közéletből és a politikából. Most pénteken lesz az utolsó előtti rendezvény, ahol két…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média