Válasz Gyurcsány Ferenc levelére

Frakcióvezető úr, kár volt fáradnia, nem kellett volna a képviselőinknek levelet küldenie, még brüsszeli kérésre sem.

Ismerjük magukat. Magyar Pétert is, magát is, tudjuk honnan fúj a szél. Megint a külföldről kapott feladatokat hajtják csak végre. Most jelesül azt az utasítást adták a finanszírozóik, minden eszközzel akadályozzák meg, hogy Orbán Viktor stabilan kormányozhasson Donald Trump hivatalba lépését követően, mert a háborút ellenző amerikai elnök, az EU egyik tagállamának békepárti miniszterelnökével közösen keresztbe húzhatja Brüsszel háborús politikáját. Ráadásul a migrációs paktum végrehajtása is lassulhat. Ez zavarja igazán az önök gazdáit, maguk pedig megint nem Magyarország érdekeit nézik.

Trump két hét múlva kormányra lép, így a fentiek miatt érthető, igazán sürgős lett a brüsszeli elitnek, hogy Magyarországon mielőbb kormányváltás legyen. Ezért akarják feloszlatni a parlamentet, ezért követelik az előrehozott választást, ezért akarják valahogy megkaparintani a hatalmat. A DK és a Tisza is ezen ügyködik, összehangoltan. Nem is csoda, az önök pártjai Brüsszelben már aktívan együttműködnek, és nem mellesleg a budapesti közgyűlésben is.

Emlékeztetem, 1990 óta nem volt előrehozott választás, s most sem lesz, megnyugodhat. A pártok sorsáról a választók döntenek, a megszokott rend szerint. (Itt jegyzem meg azt is, alig fél évvel ezelőtt volt egy nagy választás Magyarországon, melyen a mi közösségünk több szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik helyezett összesen. Maguk, úgy, együtt. Mintha elfelejtették volna.)

Ami írásának tartalmi részét illeti.
Minimum megmosolyogtató, hogy éppen ön értekezik a magyar emberek jólétéről.

👉 Önök - többi között - a társasági adó megemelésével agyonterhelték a vállalkozókat, mi most tőkejuttatást és fejlesztési hitelt adunk számukra a versenyképességük növeléséhez.
👉 Önök sanyargatták az embereket a kiugróan magas szja-val, továbbá a közigazgatásban dolgozóktól és a tanároktól elvettek egy havi bért, a mi kormányunk folyamatosan biztosítja az ágazati béremeléseket, és hároméves megállapodás kötött a minimálbér-emelésről is, az szja pedig a legalacsonyabb a térségben.
👉 Önök nem segítették semmivel a dolgozó fiatalokat, mi kamatmentes munkáshitelt adunk nekik, és 25. életévük alatt nem kell adózniuk.
👉 Önök eltörölték az otthonteremtési támogatásokat, mi adókedvezménnyel segítjük a fiatalok lakhatását, segítjük otthonaik felújítását, támogatást adunk az első lakáshoz jutásukhoz.
👉 Önök elvették a 13. havi nyugdíjat, mi visszaadtuk, s most állandósítjuk.
👉 Önök eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt, mi visszaállítottuk és a következő egy év alatt meg is duplázzuk.
👉 Önök lebontanák a határkerítést és beengednék a migránsokat, a mi kormányunk megvédte a határokat az illegális bevándorlóktól.

🫵 Szóval önök inkább ne kérdezzenek tőlünk semmit! Köszönettel.

(Az oldal követőinek megosztásait megköszönöm!)

2025-ben is megvédjük a magyar gazdák érdekeit

Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével, Papp Zsolttal, a NAK elnökével és Nyitrai Zsolttal, a miniszterelnök főtanácsadójával tartottunk ma közösen évindító…

Új, immáron konzervatív vezetője lesz a Facebookot is üzemeltető Metanak a globális ügyek területén, Joel Kaplan személyében. (Kaplan...Káplán?)

Nincsenek véletlenek. Kétségkívül hatalmas tehetség volt HOFI, de abban a korban, abban a rendszerben, nem lehetett bárkiből "csak úgy" valaki. Fontos a múlt összefüggéseit látni és érteni. Ezért is…

Ne is foglalkozzon az irigy hangokkal miniszterelnök úr!

Mindenkinek jár egy kis pihenés, igen, még a magyar miniszterelnöknek is, főleg egy ilyen nagyszerű soros elnökség után! Mindent bele 2025-ben…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média