Elhunyt Mádl Dalma.
Magával ragadó, minden tiszteletet kivívó személyisége, mértékadó gondolatisága, minden magyar számára irányt mutató cselekedetei pótolhatatalanok lesznek. Halála percéig a polgári Magyarország újjáépítésén, megerősítésén fáradozott. Isten nyugosztalja!

A választásokat nem egy párt tudja megnyerni, hanem az emberek. Azok, akik elmennek szavazni, azok, akik másokat is erre bíztatnak. Köszönet az aktivisták munkájáért, ők jelentik a kampány lelkét.…

Az itt élők kérésére valósul meg Debrecen-Pallagon, a Szelényi Ferenc utcában az útépítés, aminek a munkálatai már zajlanak.

Így az utca teljes egészében fog aszfaltburkolatot kapni, valamint a nyílt…

Az ‘56-os forradalom és szabadságharc emlékéhez méltó ünnepség zajlott Kapuváron, gratulálok a szervezőknek és szereplőknek!

Dicsőség a hősöknek!
Isten óvja a Hazát!

Kustor Réka

Bejáráson voltam a szomódi Református templomban. Egyeztettünk a még szükséges beruházásokról.
A templom 15 millió forintból, a gyülekezeti közösségi terek felújítása 25 millió forintból valósulhat…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média