Aki szerint az őszödi beszéd „egy őszinte szembenézés”, az nem jobboldali.
Aki szerint a 2006-os rendőrterror idején „demokrácia volt”, az nem jobboldali.
Aki „készséggel elhiszi, hogy Gyurcsány…
Mérlegen a baloldali kiszavazóshow.
Aki szerint az őszödi beszéd „egy őszinte szembenézés”, az nem jobboldali.
Aki szerint a 2006-os rendőrterror idején „demokrácia volt”, az nem jobboldali.
Aki „készséggel elhiszi, hogy Gyurcsány…
Jó hír az új bölcsődét, mini bölcsődét, vagy családi bölcsődét tervező háromezer lakosú, vagy afeletti települések önkormányzatainak, valamint az egyházaknak: hamarosan újabb bölcsőde építési pályázat…
Pech.
🟡Új jövőt építünk!🟡
Ma elindítottuk a Szeged-Szabadka közötti vasútvonal építését. 

Mi azon dolgozunk, hogy a két ország infrastruktúráját összekössük, a vasúti közlekedést egymás között erősítsük.…
30 ezer km sikeresen teljesítve!
Amint megvan az 50 ezer kilométer hiba nélkül, indulhat a szolgáltatás!
Ma délután Egerbe látogattam Dr. Pajtók Gábor választókerületi elnök és az Egri Fidesz meghívására.
Teljesen mindegy, ki van a porondon, Gyurcsány mai nyilatkozata nyilvánvalóvá teszi, hogy itt az…
A baloldal egyetlen eszköze a gyűlöletkeltés
A tervek szerint közel 35 000 háztartás veheti igénybe a napelemek telepítésére nyújtott támogatást, mától él a jelentkezés!
Napló/1399: Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Kitűnő tantestület, sikeres diákok fémjelzik a jelent. Látogatásunk alkalmával pedig a jövőt terveztük az igazgató…