Mennyire flúgos az, aki a baloldal előválasztási színjátéka után ünnepélyesen baloldali győzelmet hirdet?
(A Mérce nevű szélsőbalos lap megtette.)
Vagy csak azért rendezték az egészet, hogy valamit végre megnyerhessenek? Úgy érthető.

2010-hez képest két és félszer több település rendelkezik bölcsődével.

Nemcsak szavakban, tettekben is megmutatkozik, hogy Magyarország egy családbarát ország.

Míg 2010-ben 326 településen volt…

A Gyurcsány Show szereplői közül hárman maradtak a színpadon: Gyurcsány felesége, Gyurcsány balfék haverja, és egy statiszta.

És hogy kit tesznek a végén a kirakatba? Teljesen…

Az nem lehet, hogy a szülők helyett idegenek neveljék (át) a gyerekeket az óvodákban, iskolákban. Hogy jön ahhoz egy LMBT-szervezet, hogy a szülők háta mögött átneveljen kisgyerekeket

Az előválasztásról már hónapok óta mindenki tudja, hogy egy blöff, egy gyurcsányista átverőshow, a lapokat már rég leosztották.

Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc esetleges újbóli hatalomra kerülése…

Szegi, Méhesház átadó

Egy varázslatos helyen jártam ma és adtam át egy “méhesházat “.Célunk az, hogy az embereket még közelebb hozzuk a természethez, megmutassuk, hogy milyen az élővilággal…

Gyurcsány és a baloldal a magyar családokkal fizettették meg a rossz kormányzásuk árát.

Ezt az utat már ismerjük. Miért akarnánk megint zsákutcába jutni?

Örülünk annak, hogy vannak fiatalok Magyarországon, akik ezt a szakmát választják, nem a könnyűt, hanem a nehezebb utat választják.

Köszönjük a szolgálatukat és a következő évekre sok sikert kívánunk -…

Gyurcsányék kiárusították az országot: eladták a ferihegyi repülőteret, a MÁV Cargot, MOL-részvényeket és az energiaszolgáltatókat is.

A nemzeti kormány 10 év alatt visszaszerezte a nemzeti vagyont,…

️ Szent Mihály ünnepén egyben bokrétaünnep, és megemlékezés is volt a premontrei rend alapításának 900. évfordulóján a csornai rendtársak otthonában.

Szépen halad az idősotthon építése is, melynek…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média