Oltás, oltás, oltás!
A koronavírus negyedik hulláma egyre több embert betegít meg Európában is. Az oltás jelent egyedül védettséget, érdemes a szakemberekre hallgatni, és nem az oltásellenes huhogókra. Itthon már több mint 5,6 millióan kaptuk meg a vakcinát, de sokan még mindig nem oltatták be magukat. Győzzük meg őket! Nem csak önmagunkért, hanem egymásért is felelősek vagyunk. Együtt újra sikerülni fog!

(A kép 2021 április 16-án készült.)

2019-ben indult el a Magyar Falu Program, amelynek köszönhetően az 5000 fő alatti települések fejlődésnek indulhattak.

A programnak köszönhetően egyebek közt intézmények, utak és járdá…

Megvédjük a munkahelyeket!

A KSH legutóbbi adatai szerint 2021 júniusában 4 millió 692 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma. Ez a szám 98 ezerrel több, mint a 2020-as júniusi érték.

Továbbá a 15–64…

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójával nincs köztünk nyitott kérdés: akik az immunizáció, vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok egytől egyig kiszolgáltatják Magyarországot és a…

Szerdáig még ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt!

️ A konzultáció során minden olyan kérdésről elmondhatjuk a véleményünket, amely alapjaiban meghatározza a járvány utáni életü…

A magyar nagykövetek mögött nehéz másfél év áll. A diplomáciai munkában korábban nem látott kihívásokat jelentett a koronavírus-járvány: a korlátozásokat, a személyes kapcsolatok és a találkozások…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média