Elképesztő alakok ezek. Dobrev épp arról elmélkedik, hogy a kormány “visz mindent”, de ők majd jól “visszaveszik” ezt a mindent, ha ő lesz a miniszterelnök. (Úgy szeretne amúgy az lenni, hogy még csak nem is Magyarországon született.)
Nos. Dobrev történetesen annak az embernek a felesége, aki miatt a rablóprivatizáció szó bekerült a szótárakba.
Mal Zrt.
Mátrai Erőmű
Dunaferr
Malév
Ferihegyi repülőtér
Hajdú BÉT
Nemzeti Tankönyvkiadó
Mol
Kométa
Matáv
Mahart
Ibusz
Postabank
Ők voltak azok, akik csődbe juttattak, kijátszottak, elherdáltak minden stratégiailag fontos állami vagyont, legyen szó közműcégekről, erőművekről, ipari vállalatokról vagy éppen kórházakról. Így amikor lopásról és visszaszerzésről beszélnek, arra nincs más magyarázat, mint a hőguta vagy a kényszeres hazudozás.
De akkor Balatonozzunk is egy kicsit, ha már említette Klára asszony! Az egykor állami tuladjonban lévő balatonöszödi villa ügye ismerős? Egy 1993-ban kelt lízingszerződés alapján privatizálták a köztulajdont képező kormányüdülő 3278 négyzetméteres vízparti telken fekvő 500 négyzetméteres, kétszintes, négy lakosztályos villáját. A telekért a szerződéskötés időpontjára diszkontálva csupán 10,6 milliót fizettek, vagyis lényegében négyzetméterenként 3230 forintot. Ezt a sort is végtelenségig lehetne folytatni, úgyhogy visszább az agarakkal, Klára asszony!
A megosztásokat köszönöm!