Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól – fogalmazott Nosko.

A Magyar Nemzet cikkében a Soros-alapítvány egykori igazgatóját, Andrej Noskót idézik, aki elismeri a kettős mérce létét, vagyis ha szocialista lenne a magyar miniszterelnök, máshogy állna hozzá a balliberális újságírók által uralt sajtó és az Európai Unió is.

️ „Egyszerű realitás, a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak. Ez annak köszönhető, amit kiválogatási elfogultságnak nevezhetnék” – írta le a nemzetközi sajtó jelenlegi helyzetét Andrej Nosko, aki 2018-ig a Soros György érdekeltségében lévő Open Society Foundations egyik igazgatója volt. Nosko szerint a válasz egyértelműen igen, arra a kérdésre, miszerint van egy fajta elfogultság a médiában, „vagyis hogy különböző mértékű figyelmet szentelnek például Magyarországnak és Romániának – maguktól a pártoktól érkezik?”

☝️ Ez normális törzsi és csordaviselkedés. Egy csoportosulásból jönnek, és nem fogják bírálni a sajátjaikat”
– fogalmazott Andrej Nosko.

Az exigazgató mesélt a Freedom House-ról is. „És akkor olyasmiket lehet olvasni, mint a Freedom House Nations in transit nevű demokráciaértékelő tanulmánya.

️ Elég irritáló volt a Szlovákiával foglalkozó fejezetük. Elemzés helyett gyakorlatilag agitpropanyagot írtak.

☝️ Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó” – fogalmazott Nosko. Az interjú készítője felvetette, hogy ezek szerint hibásak lehetnek a Freedom House jelentései. Nosko erre csupán annyit válaszolt, hogy „ha ez a fajta probléma felbukkan egy fejezetben, akkor a többiben is lehet ilyesmi”.

ℹ️ Részletek:
https://mandiner.hu/cikk/20220206_kulfold_belfold_magyarorszag_soros_gyorgy_alapitvany_nyilt_tarsadalom_alapitvany_freedom_house_halozat_kritika?utm_source=social&utm_medium=mandiner&utm_id=facebook

Összevont poszt

Maki mindenkit ostobának nevez, vérig sérti a vidékieket, a jobboldaliakat, szitokszóként használja a fogyatékos szót, összeszámolja a Fideszes zsidókat, s hogyhogy nem ilyenkor mély hallgatásba…

Érdemes végignézni!

Márki-Zay Péter mindenkit ostobának nevez, vérig sérti a vidékieket, szitokszóként használja a fogyatékos szót, összeszámolja a Fideszes zsidókat,…

Kendőzetlen 🏳️‍ propaganda a 444en
A 444 elmondja neked hogy 🏳️‍nak lenni magától érhetődően termeszetes, nézz pl a delfinekre...
Ezért: Összeollóztak olyan állatokat ahol előforul valami hasonló.…

Jelenleg a szélsőjobbtól a szélsőbalig érő szivárványkoalíciónak nincs reális esélye a kormányváltásra, ezért megkezdték a vereség utáni terepelőkészítést, a „puha landolás manőverét”.

🧱Az "el fogják…

🤔A globalista elképzelés, a Márki-Zay Pétert küldte hazánkba!!
DE VAN EGY ROSSZ HÍRÜNK a számukra!

☝️NEM fogunk meghátrálni! Megvédjük a magyar gyermekeinket és a magyar…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média