Ha új hét, akkor új Hétfői Emlékeztető!

Emlékeztek Simon Gáborra?

️ Az MSZP alelnökeként külföldi számlákon, de a saját nevén tárolt több százmillió forintnyi devizavagyont, ami után nem fizetett adókat. Ügye azóta is húzódik, de nem kell nagy büntetéstől tartania, mert a károkozást időközben megtérítette.

👉 A pert jelenleg a második bíró tárgyalja, azonban az eljárás az utóbbi hónapokban gyakorlatilag leállt. A bíróság ugyanis jogsegélykérelem keretében a Simon számláját kezelő svájci bankhoz fordult, hogy megtudja, tulajdonképpen honnan, kitől került oda a számlán lévő pénz. A védelem tiltakozott a kérelem kibocsátása ellen.

👉 Február 18-án lesz nyolc éve, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás miatt Simon Gábort, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnökét. Annak is már hat éve, hogy megkezdődött a büntetőper ellene, ám még mindig nem született elsőfokú ítélet az ügyben.

👉 A KNYF első gyanúsítását aztán vádiratba is foglalták, ennek lényege, hogy Simon Gábor rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

👉 Ez a gyanúsítás, majd vádpont tovább bővült a politikai kalandorként ismert Welsz Tamás 2014. márciusi, furcsa öngyilkossága után – egy rendőrautó hátsó ülésén afrikai kígyómérget vett be
–, miután a hagyatékából mások mellett Simon Gáborra nézve is terhelő dokumentumok kerültek elő. Eszerint Simon édesanyja – Derdák – nevére, Gabriel Derdák néven kiállított hamisított bissau-guineai diplomata-útlevél került elő, amivel Simon vádlott-társa negyvenmillió forintos számlát nyitott egy budapesti pénzintézetben.

👉 Ezért felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is megvádolták a baloldali vezető politikust, mint ahogy nyolcrendbeli hamis magánokirat felhasználásával is terhelték. Ez utóbbiból három, a politikus valótlan tartalmú vagyonnyilatkozata miatt történt, Simon ugyanis a svájci és az osztrák számlákon heverő, több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor a külföldi bankokban sajátjaként nyilatkozott róla.

Ezt sem felejtjük el április 3-án, amikor majd szavazunk!

ℹ️ A hirado.hu relatíve friss összefoglalója:
https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2022/01/04/maig-nem-tudni-kinek-a-240-millioja-parkolt-simon-gabor-szamlajan

Korábbi részekért:
#hétfőiemlékeztető

A melegek, a zsidók és a cigányok után most a fogyatékkal élőkbe szállt bele Márki-Zay Péter. Elképesztő, hogy a 21. században egy miniszterelnök-jelölt szitokszóként használja a “fogyatékos”…

Akkor most elvileg gazdagabb vagyok 1 millió forinttal!
Ha hihetek Márki-Zay Péternek.
A kapitány a vasárnap esti videójában azt mondta, aki tudja bizonyítani, hogy embereket küldene el Indiába…

☝️NYOMORULT ÉLET LEHET EZ! Semminek sem szabad örülni…
👉 egész hétvégén a Magyar Zene Háza miatt köpködtek!

👉 Előtte meg a kézilabda Eb-re készült sportcsarnok volt a célpontban. “Nesze nektek, ezért…

Csak kérdezem: a mindig érzékeny baloldali beszélőfejek, mikor fognak elhatárolódni Márki-Zay Pétertől, azok után, hogy a fogyatékos szót használva szitkozódott?

Megmentettük az egerészölyvet. 🙏

Fejér megyei kollégáink éppen az M1-en autóztak, amikor az előttük haladó teherautó elütött egy madarat. Megálltak, a sérült egerészölyvet betették az autójukba, majd…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média