35 milliárd forint Szegednek
👉Átadták a férfi kézilabda Európa-bajnokság helyszínéül is szolgáló szegedi Pick Arénát!
Ott vigyorog Botka, vágja a szalagot, megveregeti saját vállát, és közben mocskolja…
Ennyi. Köszönjük a kiállást!
️

Közös nyilatkozat
„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!«” (1 Móz 1, 27–29).
A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.
Budapest, 2021. december 9.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Baptista Egyház
Magyar Pünkösdi Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus
Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)
Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
35 milliárd forint Szegednek
👉Átadták a férfi kézilabda Európa-bajnokság helyszínéül is szolgáló szegedi Pick Arénát!
Ott vigyorog Botka, vágja a szalagot, megveregeti saját vállát, és közben mocskolja…
10%-kal emelkedik a rendvédelmi szervek bére.
Magyarország előre megy, nem hátra!
HÁT, NEHOGY MÁR NE LEHESSEN INNI MUNKAIDŐBEN!
Nem ment át a parlamentben az a javaslat, ami a házszabályt szigorította volna a képviselők (és munkatársaik) alkoholmentes munkavégezésének…
JE SUIS TUDATLAN PARASZT
Zayos napokat élünk, és a norvég Mikulás helyett most Hódmezővásárhely polgármestere rakta tele a csizmánkat (csak bele ne lépjünk, mert gyanúsan barna az ajándék).…

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók az utakon
️
Keresztbe fordult az úttesten egy kamion a 84-es főút 112-es kilométerszelvényénél, Kópházánál. A 61-es főúton, Tamásinál egy kisteherautó borult árokba.…
ÉLŐ: Petőfi-díj 2021 átadása
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Áts Károly & Balla Géza borest !
A hagyománnyá vált közös adventi borkóstoló új helyszínen,…
Vicces fiú ez a GeLgely: üzeneteket irogat és egymillió forintot ajánlgat. Ezzel igyekszik úgy tenni, mintha neki semmi köze sem lenne a Városháza-ügyként elhíresült baloldali korrupciós…