Az öreg Einstein rosszul írta fel a szorzásokat a táblára, a diákok azonnal kinevették. Amit viszont Einstein ezután mondott nekik, soha nem fogják elfelejteni.
Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat: ️1x9=9, 2x9=19, 3x9=27, 4x9=36, végig hibátlanul 90-ig.

A közönség az első pillanattól fogva észrevette, hogy a második szorzást elrontotta, kinevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak: "biztos, hogy nem fog már az agya, mert öreg!" Ő azonban megfordult és olyat mondott a diákoknak, hogy azt nem felejtik el, amíg élnek:

Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el a második szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél, és ezért nevetnek rajtam.

A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!

Nem is olyan réges-régen és nem is a messzi-messzi galaxisban...

A covid-járvány nagyon szépen megmutatta a magyar társadalom állandó elégedetlenség, illetve hogy a baloldali pártok és sajtóorgánumaik…

Belfastban négyszer jártam, történetek tucatjai jutnak az eszembe. Csak egyet mesélek el. Még 1994-ben, a polgárháború kellős közepén a Falls negyedben mászkáltam. Ez a katolikus városrész az IRA…

Ez is vagy huszonöt éve történt. Bukarestből mentünk haza, de Udvarhely felé, hogy ott aludjunk még egyet. Hideg tavaszi éjszaka volt, jócskán szitált az eső. Már a város határában jártunk, amikor…

Minél jobb kapcsolatban vagyunk a szomszédainkkal, annál jobb a határ menti magyar közösségnek, és annál jobb nekünk is. Szlovákia esetében ráadásul ez hatványozottan igaz, hiszen itt a leghosszabb a…

Az emberek időben kimenekültek…

Tűz volt az üzemben

Tűz keletkezett egy baromfi-feldolgozó üzemben szombaton a késő délutáni órákban Hernádon, a Váradi úton. A tűz 2️⃣0️⃣0️⃣ négyzetméteren égett, a…

Tesztüzemben a makói Hagymatikum.

Március 24-étől azonban már a vendégek előtt is nyitva áll a kibővített fürdő.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média