Európa árszabályozást akar: követné a magyar rezsicsökkentést.
Az európaiak 74 százaléka a hatóságilag szabályozott rezsidíjakat támogatja a piaci árképzéssel szemben.
👉 Részben ennek köszönhető,…
Ez a helyi baloldal jelen állás szerint az ország második legnagyobb városában, két héttel a választások előtt. 40-50 fő és egy vörös fejjel uszító Gyurcsány.


️Kevés ember maradt, akit Márki-Zay még nem sértett meg, kevés dolog van, amit a Momentum még nem árult még el, de sok érték lett 12 év építés után, Gyurcsány rombolása óta, amit meg kell vedenünk.
Soha többé Gyurcsány
️
Európa árszabályozást akar: követné a magyar rezsicsökkentést.
Az európaiak 74 százaléka a hatóságilag szabályozott rezsidíjakat támogatja a piaci árképzéssel szemben.
👉 Részben ennek köszönhető,…
Van akinek gumibotot
van akinek meg gyárat, üzemet, bankot, villát adott a késő Kádár- korszak.
A magukra csak “tisztákként” hivatkozó Márki-Zay Péter vezette ellenzék prominens figurái az Apró-…
Az Európa Projekt 2021 családokkal kapcsolatos kutatási eredményeinek bemutatása
Tegnap fotóztam a Baross utcában. Őrjöngő tömeg Jámbor Cucu standjánál…
Mi történt? Már az MSZP-s Pulai András szerint is az emberek 60 százaléka elégedett azzal, ahogyan a kormány reagált a háborúra!
️ 🙏 Egy nemzet számára a legnagyobb veszély a félelem, s a legerősebb cselekvést serkentő magatartás a bizalom. Az agresszor kezére játszik az, aki háborús helyzetben az egyébként is meglévő félelmet…
Hiába na, azért a halottaknak is jár egy kis cigiszünet forgatás közben.
Egy újabb gyöngyszem…. De ezt miért?
Mindannyian bízhatunk katonáink hazafias elkötelezettségében, szakmai felkészültségében, hazánk és a magyar emberek iránt érzett lojalitásában.





Ha vannak olyan hírek, amiket Péter harcolt ki, ne habozzatok, írjátok meg nekünk!