☝️Folyik a nyomozás Ruszin-Szendi ügyében, nincs elfelejtve. A gyanúsítotti kihallgatása már megtörtént. Budai Gyula képviselő úr érdeklődött. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság dolgozik az…
Dicsőség a legyőzötteknek! Dicsőség 56’ magyar hőseinek! 
“Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.”
A szovjet vezetés ígérete ellenére az orosz csapatok nem hagyták el az országot, ezért november 1-én Nagy Imre, az újonnan megválasztott miniszterelnök bejelentette Magyarország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből, és az ENSZ nagyhatalmaihoz fordult segítségért.
A forradalom sorsát a november 4-i szovjet invázió pecsételte meg. Hajnalban az ország egész területén megindult a katonai megszállás. Reggel 5 óra 20 perckor hangzott el Nagy Imre híres rádióbeszéde, amelyben az ország és a világ közvéleményét tájékoztatta a hadüzenet nélküli fegyveres beavatkozásról.
A szovjet túlerő harckocsikkal vonult a fővárosba, de csak többnapos utcai harc során tudták felszámolni az ellenállást a Széna térnél, a Corvin-közben, Óbudán, Kőbányán, a VIII. és a IX. kerület több helyszínén, végül Csepelen is, november 11-én.
Magyarország kormánya 2013-ban nyilvánította nemzeti Gyásznappá november 4-t. Az emléknapon félárbócra engedik Magyarország nemzeti lobogóját, majd a hagyományok szerint a Terror Háza Múzeum Hősök falánál gyertyagyújtással, a Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájánál koszorúzással, a Szent István Bazilikában pedig emlékkoncerttel emlékeznek az ’56-os szabadságharc mártírjaira és a megtorlás áldozataira.
☝️Folyik a nyomozás Ruszin-Szendi ügyében, nincs elfelejtve. A gyanúsítotti kihallgatása már megtörtént. Budai Gyula képviselő úr érdeklődött. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság dolgozik az…
1956. november 4. – Emlékezzünk a szabadságharc hőseire 
1956. november 4-én a szovjet hadsereg főként ukrán csapatai nagyszabású támadást indított a magyar szabadságharcosok ellen, és leverte a…
Nem használtok mesterséges intelligenciát mi? 


Nem érdeke az EU-nak exportra termelő ukrán fegyvergyárakat finanszíroznia.
️ Ukrajnából fegyvernagyhatalmat csinálni biztonságpolitikai rémálom és gazdaságilag is balek húzás.
Magyar Peti válasza az adatszivárgásra: fogjuk meg egymás kezét.
Fogjátok…szorosan.
️
🏴🏴🏴November 4-e nemzeti gyásznap! 69 éve ezen a napon tiporták el a magyar szabadságharcot a szovjet csapatok! A Nyugat ölbe tett kézzel nézte a borzalmas eseményeket!
Emlékezzünk közösen november 4…
Tisza adatszivárgási botrány: Egy demokratikus pártban ilyenkor az elnöknek fel kéne ajánlani a lemondását!