Olvasom, hogy a két Magyar Péterről szóló könyv után már itt a filmje is… Közben itt-ott néha hallom: „Nem bírom a pasit, de esélyt kell adni valaki másnak is.” Tényleg mindegy, kinek adunk esélyt?!

Volt szerencsém politikusok mellett dolgozni...Egyszer valaki nevetve jegyezte meg: „Politika? Ott azért nem szakadtok meg, a politikusok nem dolgoznak túl sokat.” Erre csak annyit tudtam mondani, hogy nem az ellenzéknél dolgozom, hanem a kormányoldalon, és itt munka van. És tényleg ezt láttam náluk: rengeteg munka, nemcsak jó és gyors felfogás, tudás és tapasztalat, hanem ️Brutális Terhelhetőség és Sziklaszilárd Stabilitás. ️
És pont ezért Magyar Péterrel kapcsolatban nem a személyisége az, ami miatt aggályaim vannak. Bár sokan a nárcisztikus vonásait emlegetik és kritizálják, de nekem nem kell együtt élnem vele, így ez másodlagos. Ami viszont választói szemmel ijesztő, az az, hogy valódi terhelés alatt láthatóan szétesik. Indulatból beszél, reakcióból politizál; a figyelem energiát ad neki, de a felelősség súlya mintha lebontaná. Messziről sem az a stabil váll, amire egy ország ráhajthatná a fejét azzal a biztonsággal, hogy „ha baj van, ha nincs, ő higgadtan megoldja”.

De talán nem is kell ezt túlragozni:
Csak gondold végig, hogy volt-e már olyan főnököd az életben, akire nem lehetett támaszkodni? Akitől nem lehetett kérdezni, mert támadásnak vette? (Vszínű mert tök hülye volt a témához, de ez más kérdés) Aki kifelé magabiztosságot színlelt, de éles helyzetben a megoldás helyett csak az arroganciáját villogtatta? Akire nem lehetett építeni, és a felelősség elől mindig kitért?...Volt? Akkor tudod miről beszélek...

Ez a fajta instabilitás már kicsiben, egy munkahelyen belül is elképesztően romboló – nagyban, egy ország élén én pedig nem szívesen tesztelném.