Érdekes, hogy aki mindenkit hazugnak nevez, annak pont a saját mondatai állnak a legnagyobb ellentétben…önmagukkal
A teljesség igénye nélkül, íme Magyar Péter „néhány” pontban.
( A képeket csak Magyar Péter hitelességét „alátámasztó” jelleggel csatolom.)

Politizálásról való lemondás: először tagadta, hogy politizálna („rossz vicc”), majd létrehozta a Talpra, Magyarok! mozgalmat, végül a Tisza Párt élére állt.
Mentelmi jog eltörlése: kampányban a mentelmi jog eltörlését ígérte, de amikor saját botránya kipattant, nem mondott le róla.
Lehallgatási ügy tagadása: az EP-ben is hazudott, amikor Jorge Buxadé, a spanyol jobboldali Vox párt EP-képviselője arról érdeklődött, hogy igazak-e azok a hírek, melyek szerint a volt feleségének, három gyermeke édesanyjának, Varga Juditnak a lehallgatásával kezdte a politikai pályáját...ezt is szemrebbenés nélkül letagadta.
Pfú a szír elnöki repülőgép esetére szerintem mindannyian emlékszünk: azt állította, hogy a bukott szír elnök gépe Budapestre érkezett, aztán nem
vagy
amikor kiposztolt egy pár soros fecnit, amiről azt állította, hogy az egy Rogán-féle jegyzőkönyv.
Többször kijelentette, hogy nem ül be az Európai Parlamentbe, majd mégis felvette a mandátumot. (Mondjuk ebből annyi igaz, hogy nem gyakran ül bent.)
Bennfentes kereskedelem: tagadta, hogy bennfentes információ alapján vett részvényeket, de a jegybank vizsgálata szerint mégis így történt. (tök meglepő)
Adatbázisbotrány: azt állította, hogy orosz módszerekkel végrehajtott titkosszolgálati akció zajlott ellenük, valamint a gépeikre katonai kémszoftvert telepítettek...majd kiderült, hogy csak balfékek és saját kezelési gond okozta azt az adatszivárgást, amiben az aktivistákat vállalhatatlan jelzőkkel – például „alkesz”, „rokinyugis” – címkéztek.
Fidelitas-tagság tagadása: szerinte sosem volt tagja, de egy dokumentum ezt cáfolta.
Téves állítás Deutsch Tamásról: egy TV műsorban azt mondta, Deutsch nem vett részt az EP-vitán, pedig ott volt és felszólalt, – ezt ráadásul saját munkatársa cáfolta meg.
Kórházi „botrány”: azzal hergelt, hogy szakdolgozóhiány miatt állt le a Szent Imre Kórház, valójában hőhullám miatti telítettség volt.
Árvízi hergelés: szerinte nem voltak katonák a gátakon – valójában természetesen ott voltak, csak ő „nem látta”. (Jómagam is pakoltam katonákkal a zsákokat.)
Vitnyédi „migránstábor” – nem volt igaz:
Helyieket hergelte, de kormányzati cáfolat után kiderült, nem épül ott semmi ilyen.
Média1 és ATV: két külön médium is bizonyítékokkal cáfolta azt az állítását, hogy nem hívták meg – az ATV-ből ki is vonult.
Előrehozott választás áprilisban,
előrehozott választásra meglesz a 106 jelölt: azóta is várjuk...

Amikor a Finn Evangélikus Egyház az LMBT-ideológiával, nem pedig a Bibliával vállalt közösséget, Päivi Räsänen bátran és jogosan emelte fel a szavát ellene.
Egyetlen, bibliai idézetet tartalmazó…

Ki konzultált erről az állampolgárokkal? Nem véletlenül nem szabadott eddig petesejtekkel csereberélni... Most azonban minden morális elvet beáldoznak a demográfiai katasztrófa elkerülése érdekében.

A Békemenet komoly erődemonstráció volt a jobboldal számára, amely újabb lendületet és erőt adott a Fidesz kampányának. Nem véletlen, hogy Magyar Péter álhírekkel igyekszik támadni a Békemenetet; már…

MA IS UKRAJNA, most éppen a Régiós Kamara ülésén, 1 óra hosszú a napirendi pont. Napirenden volt a hétfői frakcióülésen (ahol éppen egy ukrán hölgy az elnök és egy angol a főtitkár, nagyon benne…

A tiszások és a balodal azt remélik, hogy a kenyai repülőgép szerencsétlenségben elhunytak fideszesek voltak. Nagyon aljas kommentárokat írnak a cikkek aláEz nem szeretetország lenne hanem…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média