Kicsit a gyermekvédelemről

A tanulmányaim során elég korán kiderült, hogy a gyermekvédelem az a terület, ami igazán érdekel. Az egyik gyakorlatomon egy átlagos lakásotthonba kerültem, ahol találkoztam egy olyan 16 éves fiúval, aki magát homoszexuálisként határozta meg. Ő azért került a rendszerbe, mert az édesanyja elhanyagolta, édesapja pedig, ha jól emlékszem nem volt, így könnyen cserkészték be felnőtt férfiak. Mivel tőlük kapott nagyjából először figyelmet, és valamiféle törődést, azt hitte, hogy szeretik, miközben csak kihasználták és felnőttfilmekben szerepeltették. Végül kiemelésre azért került sor, mert az édesanyja nem tudta (nem akarta?) megvédeni ettől az életviteltől.

A lakásotthonban ő volt az egyetlen, aki nyíltan „más” volt, ráadásul elég feltűnően viselkedett, mintha ezzel is lázadni akarna. Olyan volt, mint sok tinédzser, akik valamilyen formában keresik önmagukat, csak nála ez extrémebben jelent meg.

De a történetet nem azért írtam le, hogy őt elemezzem...

Szögezzük le: a gyermekvédelemnek lehetnek hiányosságai, de jellemzően nem ott, ahol néhány ellenzéki politikus kapirgál.

Ez a fiú például menekülési útvonalat talált A Rendszerben.
Biztonságot, odafigyelést, valódi törődést kapott. Jó szakemberek vették körül, megfelelő ellátást kapott, végre iskolába járt a filmforgatások helyett. Szerintem nagyon nem igazságos úgy beállítani a gyermekvédelmet, mintha kizárólag sarlatánok és p3dofil bűnözők dolgoznának benne. A legtöbben valódi hivatástudattal végzik a munkájukat a gyerekekért, és ők azok, akik az élet legnehezebb helyzeteiben kapaszkodót tudnak nyújtani számukra...

Na, most már értjük, kik félnek a békétől.
Weber szerint nem szabad Trump–Putyin békecsúcsot tartani Budapesten.
Persze… a háború jobban passzol a brüsszeli irodák hangulatához.

️Ruszin-Szendi Romulusz Kapuváron, egy lakossági fórumon teljesen elveszítette a józan eszét!

️Azt mondta: „Ha nem kényszerítenek bele minket olyanba, hogy magyar ember magyar emberre emelje a kezét”…

A Mandinerelső alkalommal keresi az év legkiemelkedőbb személyiségeit és vállalkozásait! Lapunk idén indította útjára a Mandiner Díjat, amelynek célja, hogy elismerje azokat, akik a közéletben, a…

A nyugdíjkassza Magyarországon köszöni szépen jól van! Tegnap este a 48 perc című műsor vendégeként elmondtam, hogy biztos fedezetet nyújt az államnak a nyugdíjak és a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média