Megalázó.
A 14. havi nyugdíjról jutott eszembe
Anyukám egész életében dolgozott (és tanult). Nem nagy fizetésekért, de mindig bejelentve, tisztán, és a többkulcsos adórendszer idején sem keresett kibúvót.
Ma már nyugdíjas, és a tisztességesen befizetett járulékokból tisztességes nyugdíja lett. Megteheti, hogy aktív életet éljen: jógázik, utazgat, szép háza van, szórakozni jár, összességében élvezi azt, amit egy élet munkájával felépített.
...és van ezzel kapcsolatban egy kérdésem: azok, akik aktív éveikben nem így gondolkodtak, akiknek akkor jó volt az „alacsony bér + a többit zsebbe” megoldás, miközben öngondoskodni, előre tervezni „elfelejtettek”, ők most megérdemelnék-e, hogy azonos szintre húzzák fel a nyugdíjaikat, mint ahol azok vannak, akik végig tisztességgel hozzájárultak a rendszerhez?
Mert nekem amúgy az a tapasztalatom, hogy amikor ismerősi körben valaki arra panaszkodik, hogy a szülőnek nem túl magas a nyugdíja, általában az derül ki, hogy vállalkozó volt, nem úgy és nem annyit fizetett maga után, vagy évekig nem is volt bejelentett állása, jó volt a boríték.
Éppen ezért értek egyet azzal, hogy a rendszer kiegészítő formái mint a 13. és 14. havi nyugdíj igazságos megoldást jelentenek. Az mindenkinek jár, és hozzátesz a nyugdíjas életéhez. Mert bár nem egyformák a történetek, valahol mégis muszáj egy minimális egyensúlyt tartani.
Megalázó.
Magyarország erőforrás-tartaléka vidéken van.
A Századvégszervezésében megvalósult Vidék Konferencia ismét rámutatott: hazánk jövője a helyi…
A vidék nem megoldandó probléma, hanem érték, lehetőség és erőforrás.
Ma a SzázadvégVidék Konferencián tartottam nyitóelőadást, ahol a vidék…
A Vidék Konferencia 2025 teret biztosít a feltörekvő szektorok által nyújtott lehetőségek és adaptációs kihívások feltérképezésére is, valamint kiemelt figyelmet fordít az e-kereskedelemre és a…
Amikor a világ két vezető nagyhatalma várja, hogy Magyar Peti visszahívja őket a békecsúcs miatt! 


Pio atya Magyarországról az alábbi jövendölést mondta:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan…
️NYUGDÍJBA VONULT A KISPESTI LEGENDA
️
Mahunka Géza mentőápoló bajtársunk több mint négy évtizedet töltött a mentőknél - ebből 32 évet Kispesten, ahol neve összeforrt az állomás történetével.
🤝 Mahunka…
DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.
És a dal is kész Petiről! 