Kedves olvasók, kedves barátaim,

elszorult szívvel olvasom, hogy a 2/3-os kormánygyőzelem után hány ismerősöm teszi fel a kérdést a közösségi médiában, hogy ki ismer embereket külföldön, akik segítenének újrakezdeni, mert nem bírják tovább elviselni, ami itt zajlik.
Mivel több országban is több embert ismerek, kötelességem lett volna segíteni, de sajnos ma nem értem rá.
Az történt, hogy ma beköltöztettem a 42 éves koromban elsőnek vásárolt garzonlakásomba egy ukrán építészmérnöknőt és kiskorú gyerekeit (egy barátom családját). A folyamatos rakétázások és az orosz terror elől menekültek Magyarországra. Mindenüket, amijük van egy fordulóban sikerült felvinni a kocsiból. Kicsit szégyelltem magam, mert még én sem vettem át igazán a lakást, lakható, de nem az igazi. (20 évig fizetem mire az enyém lesz.)
Ezzel voltam ma elfoglalva, de ígérem, hogy mihelyst kifújom magam mindenkinek segítek elmenekülni a Latte Machiatók, gluténmentes péksütemények, mandulás rozéfröccsök és a kézműves elnyomás elől, valahová, túl a Jászai Mari téren. Nehéz lesz, de ne féljetek.

*This isn't an airport; no need to announce your departure.