Ezer négyzetméteren égett a szemét Sárbogárdon
Mintegy ezer négyzetméteren égett a szemét szombaton este a Sárbogárd melletti hulladéklerakóban. A tüzet a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat…

Világraszóló és a családok életét megváltoztató magyar találmányok - 2. rész
Id. dr. Béres József laboratóriumi munkája mellett munkaidőn túl is dolgozott, hogy a különféle nyomelemek és a betegségek közötti kapcsolatokat fellelje. Csaknem két évtizedig tartott, munkaszüneti napok és éjszakák feláldozásával, hogy felderítse a szükséges elemek legkedvezőbb adagjait, legmegfelelőbb arányát és a felszívódásukat biztosító leghatékonyabb formát. 

Ennek eredményeként született meg a Béres Csepp, az élet cseppje, s ezzel Béres József élete legnagyobb sikere és kálváriája vette kezdetét 1972-ben. 🧪
Politikai és szakmai indulatok övezték találmányát. A hatóságok kuruzslás vádjával és börtönnel fenyegették a feltalálót, ha terjeszti a készítményt. De hatalmas társadalmi mozgalom indult mellette, így megtörtént a készítmény szabadalmi bejelentése és a Herbária forgalmazni kezdte a Béres Cseppet. 1989-ben pedig a készítmény forgalmazására megalakult végül a Béres Részvénytársaság. 👏
2000-ben a Béres Cseppet hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, amely az immunrendszer működésének, a szervezet ellenálló képességének támogatására ajánlott, valamint kiegészítő terápiaként tumoros betegségben szenvedők általános állapotának, közérzetének javítására.
Szerencsére napjainkban már kifejezetten nagy szeretettel várjuk a családok egészségét szem előtt tartó innovatív fejlesztések jelentkezését a KINCS Smart Family Nagydíj 2021 startup verseny "E-egészség – új orvosi technológiák a családok egészségének megőrzése érdekében" kategóriájában. www.smartfamily.hu 👈
#smartfamily #kincssmartfamily #kincs #magyarfeltalálók
Ezer négyzetméteren égett a szemét Sárbogárdon
Mintegy ezer négyzetméteren égett a szemét szombaton este a Sárbogárd melletti hulladéklerakóban. A tüzet a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat…
Büszke apuka
Berta hétvégén négy érmet nyert a ritmikus gimnasztika országos bajnokságon
Egyéni összetettben második, karikával második, szabadban harmadik, csapatban az MTK-val országos bajnok…
Kezd észhez térni Európa?
A globalista tőke leghűségesebb politikai szolgálójának, Emmanuel Macronnak úgy tűnik lassan lefő a kávé. A regionális választások első fordulójában ugyanis a regnáló elnök…
Karácsony újra haza várná - utalva arra, hogy a kormány "elüldözte" - az állítása szerint politikai okokból, ostobán meghurcolt Közép-európai Egyetemet. Szeretném megnyugtatni Karácsony Urat, hiszen…
A hazudozós divatpolitikus: ha éppen a magyar foci szidása a divat, akkor azt csinálja, ha viszont mindenki szurkol a magyar csapatnak, akkor már abból igyekszik politikai hasznot húzni.
Olyan ez a George Floyd-szobor, mint A szürke ötven árnyalata harmadik része: nem értjük, miért nyomatják ezt a sz
️rt, de rengeteg benne a pénz és sokak feminin energiájára hat.
️
️
️
️
🟠 Trombitás Kristóf:
️
️
️
"Pontokat vettünk el a világbajnokoktól, a Föld jelenlegi messze legjobb csapatától. Mindezt a legutóbbikhoz hasonlo…