Magyarország és Lengyelország megszégyenítése érdekében határozatot készül elfogadni Brüsszel, amelyben a magyar gyermekvédelmi törvény eltörlésére törekednek. A történelminek mondott ügy főtárgyalója a baloldali Cyrus Engerer, aki csak azért lehetett képviselő, mert hazájában, Máltán az EP-választások előtt engedélyezték, hogy elítélt bűnözők is szavazhassanak, illetve indulhassanak a megmérettetésen.

Pikáns, hogy a máltai aktivista, aki korábban az esélyegyenlőségi minisztérium tanácsadója is volt, azért került bíróság elé, mert szakításuk után letöltötte volt barátja gépéről annak szexképeit, hogy aztán hosszú heteken keresztül bombázza velük a férfi ismerőseit, kollégáit és üzletfeleit. (https://www.maltatoday.com.mt/news/court_and_police/38811/cyrus_engerer_gets_suspended_sentence_but_can_still_run_for_mep#.YOQPkORHnDt)

Engerer ügyét tovább súlyosbítja, hogy a képekhez konkrétan betörés útján jutott hozzá: miután kiköltözött élettársa házából, nem adta vissza neki a bejárati ajtó kulcsát, és titokban osont vissza, hogy a kompromittáló felvételeket letöltse. Tettével pedig egyetlen célja volt: ártani az áldozatának, elérni, hogy megszégyenüljön, és esetleg ki is rúgják az állásából. (https://daphnecaruanagalizia.com/2014/05/cyrus-engerer-the-facts-about-what-he-did-lest-you-lose-sight-of-them/)

A bosszúpornó miatt Engerer jogerősen két év börtönbüntetést kapott, amit végrehajtásában két évre felfüggesztettek. A választási törvényt azonban a Málta baloldali igazságügyi miniszterének javaslatára még épp időben módosították ahhoz, hogy Engerer jelöltethesse magát EP-képviselőnek. A módosítást azzal indokolták, hogy ez áll összhangban az európai értékekkel…

A bosszúpornó az egyik legaljasabb dolog, amit egy ember elkövethet az exével szemben. És Engerer múltja miatt nem lehet megkerülni a kérdést, hogy milyen erkölcsi alapja van pellengérre állítani Hazánkat és Lengyelországot? Milyen cinizmus kell ahhoz, hogy a történtek után magát bármilyen ügy, bármilyen emberi jog felkent védnökének állítsa be? Amit a máltai képviselő egykori élettársa ellen elkövetett, egy tőről fakad azokkal a dekadens viselkedésformákkal, amelyektől a gyermekvédelmi törvény meg akarja óvni a fiatalokat.

Ha téged is felháborít, hogy egy bosszúpornó miatt elítélt bűnöző koordinálja az EP-ben a magyar gyermekvédelmi törvény elleni Brüsszeli támadást, oszd meg ezt a cikket!

És ne feledd, az Aktuális mindig elhozza a legfontosabb híreket, egyenesen itt, a Facebookon. Kövesd be az oldalunkat, hogy ne maradj le semmiről, ami igazán fontos!

Májusban indult útjára az Európa jövőjéről szóló konferencia. A vitasorozat keretében az európai polgárok kifejthetik véleményüket az Európai Unió jövőjéről, az Unió előtt álló kihívásokról, az uniós…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média