A magunk részéről jobban örültünk, amíg Magyar Péter csak a WC-be járt ellenőrizni a papír mennyiségét!

Rendszerváltást akartatok, megkaptátok!

Világítás nélkül kénytelenek közlekedni az emberek az aluljáróban. Mint egy apokalipszis után. Pedig ez még csak a Tisza regnálásának a kezdete.

Amikor egy szép emlékű operaénekes vagy, aki feladatba kapja, hogy valahogy próbálja meg elterelni a főnöke nemzetárulásat az atomerőmű leállítása miatt, de ugyanakkor egy ötlettelen színész is vagy,…

A tiszás Pottyondy Edina élesen bírálta a Fideszt, amiért szerinte a súlyos energiaválság közepette is csak a felelősséghárítással és politikai ellenfelei démonizálásával foglalkozik.

Mindezt úgy teszi…

️Rétvári Bence közölte: Magyar Péter még telefont sem engedett be az egyeztetésükre, végig gyalázta őket!

Az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy Magyar Péter felismerte: egy súlyos energiaválság közepén nem szerencsés folytatni a napi politikai csatározásokat. A Sándor-palotába összehívott egyeztetés előtt már…

️A román hadsereg rendkívüli beavatkozást hajtott végre a Dunán, hogy több vizet irányítson a cernavodai atomerőműhöz. A történelmi mélypontra süllyedt vízállás miatt az erőmű egyik blokkja már leállt…

Magyar Péter 2 órán keresztül gyalázta a fideszeseket és KDNP-seket, a telefonokat pedig elvette. Így zajlott a “tárgyalás.”

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média