A KÉM-BOTRÁNY, MINT A TISZA PÁRT LÉNYEGE

A kém-botrány szövevényes szálain keresztül érthetjük meg legjobban a Tisza párt és Magyar Péter működését.

1. Adott egy NER-ben felcseperedő ember, akit miután kiraknak a klubból, gond nélkül elárul mindent és mindenkit, ami egy ember számára fontos lehet (család, barátok, közösség).

2. A hirtelen jött sikerek után 2024. áprilisában adott egy interjút a klubrádiónak, amelyben arról beszél, hogy Ukrajna semmiben nem felel meg az európai uniós értékeknek. Arról is beszélt az interjúban, hogy Ukrajnában a lakosság többsége oroszul beszélt a háború előtt, valamint hogy az ukrán földek jelentős része nyugati konszernek és oligarchák kezében van. Végül pedig kritizálta az USA rakétaprogramját, mivel az provokálta az orosz félt.

3. Manfred Weber, az Európai Néppart vezetője arról beszél, hogy ők Ukrajna első számú támogatói - ezt azóta többször is megerősítették.

4. A júniusi EP választások után a Tisza a Néppárt frakciójához csatlakozik.

5. Magyar Péter Ukrajnába látogat, hogy meglátogasson egy oroszok által lebombázott kórházat.

6. Meghirdeti a Nemzet Hangja nemzeti konzultáció hasonmást végtelen sok kérdéssel, majd a végén Ukrajna EU csatlakozásával. Természetesen többségbe kerülnek az igenek - már nyoma sincs az egy évvel ezelőtti Ukrajna-bírálatnak.

7. Az ukrán elnök bejelenti, hogy Magyarországon a többség támogatja az EU-s csatlakozást. Kiderült, hogy erre a konzultációs eredményre gondolt.

8. A következő dátum május 8-a, a "nagy leleplezés" napja. Közismert, hogy nyilvánosságra hoz egy olyan titokban felvett beszélgetést, ahol a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a hadsereget a "nulladik háborús fázisba" kell állítani, utalva erre a szomszédban folyó háború eszkalációjára. Maga a beszéd már 2023-ban nyilvánosságra került, így a nagy leplezés kezd egy nagy önleleplezésbe átcsapni.

9. Közben a DK bejelenti, hogy lemond Gyurcsány Ferenc. Magyar Péter dührohamot kap, bejelenti, hogy a Fidesz akarja csak ezzel elterelni a figyelmet. Nemcsak azért volt ez bosszantó számára, mert nem tudja elviselni, ha nem róla van szó, hanem mert ő már tudja, hogy mi a következő lépés.

10. Másnap ugyanis az ukrán titkosszolgálat bejelenti, hogy elfogott két magyar állampolgárt, akik arról próbáltak információt szerezni, hogy milyen lehetősége lenne Magyarországnak Kárpátalja elfoglalására. Egyértelmű a sugallat: Magyarország a békepártisága ellenére meg akarja támadni Ukrajnát. Magyar Péter követeli, hogy Orbán Viktor nyilatkozzon a magyar kémek elfogásának ügyében. Később kiderül, hogy már legalább egy hónapos felvételről van szó.

11. Kiderül, hogy Magyar Péter ukrajnai útját az a Roland Tseber szervezte, aki közösségi oldalán büszkén hirdeti, hogy Magyar Pétert támogatja, valamint közös képet oszt meg az ukrán titkosszolgálat vezetőjével. Mindemellett Zelenszkij pártjának tagja is.

Az események egészen jól konstruálják ennek az embernek a többszörös pálfordulásait és árulásait, amihez még egyetlen évre sem volt szüksége. Ez az ember hazudik, manipulál, megtéveszt és elárul bárkit és bármit, amiről azt gondolja, hogy érdekében áll. Szemrebbenés nélkül gyárt és terjeszt álhíreket, kiszolgál mindent és mindenkit, akitől hatalmat remél, elárul mindent és mindenkit, ha hasznot remél. Szemfényvesztők nem hoznak derűt a hazára, hiszen az ígéreteiben is hazudik.

Hadbíróság lesz!
Szorul a hurok: Ruszin-Szendi Romulusz ellen „vitathatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésre”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint nem mást, mint a honvédséget érte támadás Magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média