A KDNP KÖZLEMÉNYE

A Kereszténydemokrata Néppárt Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette, hogy egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be. Miután Magyar Pétert a mai napon az EPP frakció mégis felvette, ezért a KDNP távozik az EPP-ből és annak frakciójából.

Ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták. Az EPP – ahova mostanra jutott – és Magyar Péter morálisan egymást minősítik...

A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is – ahogy ezt immár 80 éve teszi – Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György – élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel – folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért.

Semjén Zsolt elnök
Hölvényi György alelnök, EP-képviselő

Mindig is vonzott a fegyelem, a csapatszellem, ami a katonaélettel jár, szeleburdi természetemnek igénye volt egyfajta rendezettségre.

Ezt maximálisan megkaptam a kiképzés és a szolgálat során. Nem…

Jó lett volna kimenni az Ünnepi Könyvhétre, mert szívesen beszélgettem volna pl. Pozsonyi Ádámmal vagy Alexa Karcsival, de aztán rájöttem, hogy garantáltan összefutok olyanokkal is, akiket vagy…

Edzőteremmel, mászófallal is várják a helyieket Mezőhegyesen, a 240 éves Ménesbirtok területén átadott új sportcsarnokban. A kormányzati támogatással megépített háromszintes, csaknem 3000…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média