Megújult a Petőfi utcai játszótér Újszentivánon!

A teljes egészében megújított játszótér átadásán Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta, minden olyan közösségi tér fontos, ahol a gyerekek és felnőttek méltó körülmények között találkozhatnak. Az eseményen részt vett Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője valamint Bodó Imre, a község polgármestere.

A magyar kormány egyik legfontosabb célkitűzése a családok életminőségének javítása, éppen ezért az elmúlt 14 évben számos intézkedéssel segítette a gyermeket nevelő családokat.

A játszótér mellett megújult a közpark is, 1300 növényt ültettek el, így a közösségi tér nemcsak a gyermekek számára találkozási hely, hanem az őket kísérő szülőknek, nagyszülőknek is.

„Egy dolgot a magyar ember soha nem fog tolerálni: hogyha valaki a hazáját árulja el.”

Ezt a felszólalást nem köszönte meg a nemzetellenes dollárbaloldal!

Találkozó Marwan Abdallah-val, a Nemzetközi Demokrata Unió alelnökével, a libanoni jobboldali-keresztény Kataeb párt külügyi vezetőjével, aki elkötelezett a libanoni keresztény kisebbség…

Hajdúsámson, a jó kistestvér.

Debrecen fejlesztésével az a célunk, hogy ne csak a debreceniek, hanem a környéken lévő települések lakói is nyerjenek. Azért dolgozunk, hogy mindenki ott tudjon…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média