Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke évindító nagyinterjút adott a Magyar Demokrata hetilapnak.

️ A kereszténység támadás alatt áll a nyugati világban. Magyarországon azonban egyre többen vannak olyanok, akik értéknek tekintik a kereszténységet, a kereszténydemokráciát, és kiállnak ezeregyszáz éves kultúránk mellett. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt egy év során jelentősen, több mint ezer új taggal tudott bővülni a KDNP tagsága.

A Kereszténydemokrata Néppárt politikájának középpontjában a magyar családok állnak. Sorsdöntő időszak elé nézünk. Júniusban a magyar emberek megüzenhetik Brüsszelnek, hogy merre haladjon tovább Európa. A FIDESZ-KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű: nemet mondunk az illegális migrációra, a háborúra és a genderőrületre! ✋

Védjük meg keresztény hagyományainkat, nemzeti szuverenitásunkat!

️Az aktivitás növelésének egyik eszköze a megváltozott munkaképességűek munkához segítése.
Nagyon szorgalmas, lelkes és kedves fiatalokkal találkoztam Miskolcon a Martin János Szakképző Iskolában.
🤝…

Már csak néhány napig lehet megtekinteni az egyedülálló Renoir-kiállítást. A tárlatot közel negyedmillióan csodálták meg a Szépművészeti Múzeumban.

Miközben a baloldal a jogállamiságot tényleg lábbal tipró lengyel kormányról kussol, addig az EP-ben immár a milliomodik Magyarországot támadó vitát rendezik.
Sőt, szinte az összes héten tárgyalt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média