Brüsszel még olyan hitelek kamatait is megfizetteti velünk, amiből a nekünk járó részt ide sem adták

Civilizációs lépés: tegnap még Athénban, ️ ma már Rómában.

Ahogyan tegnap az Athens Democracy Forumon is, úgy ma az Italian Conservatism konferencia vendégeként is kiemeltem, hogy sorsdöntő napokat…

Idén is képviseljük Magyarországot és a magyar hangot az Italian Conservatism konferencián, Olaszország egyik legrangosabb nemzetközi politikai rendezvényén.

Kovács István, stratégiai igazgatónk az…

Nagyobb a felelősségünk annál, mint hogy mindent úgy hagyjunk, ahogy kaptuk. Egy élhetőbb környezetet, egy jobb országot kell az utánunk következőknek továbbadnunk.

A Planet Budapest 2023kiállítást jó…

Két sors, számtalan tanulság!

Halmos Ádám könyvkiadó barátom kíséretében járt nálam Fritz Péter és Szegedy-Maszák Marianne. Ketten közös könyvet írtak az emigráns létről és az egykor itthon befolyásos…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média