Több nőre van szükség a közéletben, első női köztársasági elnökként pedig feladatomnak tartom ezt segíteni.
Szerencsére nem állunk rosszul. Ezt tapasztaltam ma is, amikor a Sándor-palotában átadtam a…
Dr. Latorcai János: A magyarságnak kettős szimbólum június 16-a, amely magába sűríti a 20. század második felének meghatározó politikai változásait.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlások betetőzésének, az ország ismételt rabigába hajtásának ugyanúgy szimbóluma június 16., mint a kommunizmus magyarországi összeomlásának és a rendszerváltásnak, a demokratikus Magyarország újjászületésének.
Az újratemetésen az ötvenhatosok képviseletében beszédet mondó Rácz Sándor, valamint a magyar ifjúság nevében felszólaló Orbán Viktor, akárcsak a rendezvény többi szónoka és a megemlékezők tömege, akkor még csak remélhették, hogy bátorságuk és elszántságuk a nemzeti függetlenség és a szabadság visszanyeréséért folytatott küzdelem egyik első, szimbolikus lépésévé válik. 
Több nőre van szükség a közéletben, első női köztársasági elnökként pedig feladatomnak tartom ezt segíteni.
Szerencsére nem állunk rosszul. Ezt tapasztaltam ma is, amikor a Sándor-palotában átadtam a…
Csodálatos Pilis-Dunakanyar 

A képet Nagy Gábor készítette 
A VII. kerület csodája.
7️⃣ A VII. kerület és talán az ország leghíresebb liftje semmiből jön, semmibe megy. Illetve menne, ha Niedermüllerék betartották volna az ígéretüket és a lift elkészült volna.
Köszönjük a hazai nemzetiségekkel közösen előkészített Nemzetiségi törvény módosítását.
Mindez szolgálja a megmaradásukat!
Egyben vissza kell utasítani Lőcsei Lajos Momentumos és Dócs Dávid Mi Hazánkos…
Aki képes a saját politikájának, világnézetének, hibáinak a megvizsgálására, belátására, az önreflexióra, és mindezért az életével fizet, az tiszteletet érdemel.

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének…
Pezsgés Somlón
Pénteken délután közösen tettük le a Kreinbacher Birtok új pezsgőüzemének alapkövét. Borászat, innováció, turizmus és élelmiszeripar: mindez egy helyen, Somlón. Ezen a csodálatos…
Gazdaságvédelmi akcióterv készül, Magyarországnak lépnie kell a rossz brüsszeli döntések miatt.
„Tirana” album
Élmény és gyógyulás!
Átadtuk az ország - pedig erős a mezőny - egyik legjobb fürdő komplexumát. A Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál megépült strand a világ első hét tengeri csillagos vízi…
Tirana, albán-magyar csúcs. Ha egy békés és fejlődő Európában akarunk élni, akkor minél hamarabb fel kell vegyük a Nyugat-Balkán országait az Európai Unióba. Elég volt az üres szólamokból, itt az…