️ A Kereszténydemokrata Néppárt a napokban tartotta elnökségi ülését. A találkozóra az ország minden részéből érkeztek KDNP-s vezetők, akik Semjén Zsolt elnök úr aktuális ügyekről szóló tájékoztatását hallgathatták meg, majd fontos napirendi pontokban hozhattak döntéseket.

Orbán Ráhel: Édesapám sok időt tölt a gyerekeimmel, rengeteget beszélget, játszik velük. Nagyon jó nagypapa. Szerencsés vagyok, amiért elmondhatom, hogy élő kapcsolatuk van a gyerekeknek a…

Köszönöm Sebastian Kęcieknek, Lengyelország budapesti nagykövetének a meghívást a Lengyel Alkotmány 232. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.

Már a rezsitámogatást is sajnálja az árnyékkormány az egyházi iskolákba járó gyerekektől

sajtóközlemény
A családok álljanak a szociálpolitika középpontjában

Az Európai Parlament szerda esti, „Ütemterv a szociális Európához: két évvel Porto után” című vitájában Kósa Ádám, a Fidesz európai…

Október 1-ig lehet pályázni a tanyafejlesztési pályázatra, amellyel akár 7,8 millió forint támogatást adunk az áram, a víz és a csatornázás biztosítására.

Fair Oaks Farms, a jövő mezőgazdasága

Innováció, technológiai újítások, víziók. Tej-, bioüzemanyag- és energiatermelés egy helyen. Az indianai gazdaságban jelenleg 20 ezer tehén ad tejet. Az állatokat…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média