A következő 3️⃣ napban fény derül az első tiszti beosztásokra

Zsiga Tamás dandártábornok úr megnyitó gondolataival elkezdődött a negyed évfolyamos honvéd tisztjelöltek első tiszti beosztásba helyezése…

A kormányhivatal nincs abban a helyzetben, hogy utasítsa a fővárosi önkormányzatot. Márpedig a közgyűlés nem akar új nevet adni Horn Gyula, volt szocialista kormányfőről elnevezett sétánynak – derült…

️ Nem tűrhetjük a Horn Gyula-sétányt

️ Az egész baloldali, magát progresszívnek csúfoló, magyarországi baloldalról a legigazabb képet az mutatja meg, ahogy a mai napig Horn Gyuláról vélekednek. Ahogy…

Németországban alig 1 millióan vettek részt egy klímanépszavazáson, de a német zöldek így is erősködnek. Nálunk több, mint 3 millió ember szavazott a gyermekvédelmi népszavazáson és Brüsszel így se…

👊A hosszúra nyúlt Kádár-korszak leváltásának folyamatában egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk, első sorból nézhetjük az MSZP haláltusáját. Ez minden jóérzésű magyar embernek egy jól eső dolog, hiszen…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média