A pedagógusok érzékenyítése mellett a szülőknek szóló, szexuális nevelést célzó program elkezdését tervezi a Labrisz Leszbikus Egyesület.

Láthatóan az LMBT szervezetek nem tiszteletben tartani, hanem kijátszani akarják a gyermekvédelmi törvényt, és 3 millió 610 ezer ember egyértelmű véleményét a népszavazáson️Az elmúlt napokban a Labrisz Egyesület bejelentette, hogy a botrányos LMBT mesekönyv után ismét az iskolákat vennék célba. Többek között arra képeznének ki tanárokat, hogyan tanítsák az órákon az LMBT mesekönyvet. Ebből is látható, hogy a könyv létrehozatalának célja a gyerekek iskolai átnevelése volt, bár ezt hónapokig folyamatosan tagadták
Különösen ijesztő, hogy a Labrisz Egyesület képviselője amellett érvelt, hogy minél fiatalabb korban, az általános iskola alsóbb osztályain már megkezdenék a gyerekek LMBT nevelését.
Legyen egyértelmű: a gyermekvédelmi törvény továbbra is véd minden iskolás gyereket, továbbra sem tarthatnak az iskolákban foglalkozásokat az LMBT szervezetek. A gyermekvédelmi népszavazáson 3 millió 610 ezren szavaztak az ellen, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak, és mindössze 300 ezren támogatták
Továbbra is azt kérjük az LMBT szervezetektől, hogy tartsák távol magukat az iskoláktól, ne akarják a szülők tudta nélkül, és akár akaratuk ellenére az LMBT ideológiát ráerőltetni kisgyermekekre.
A felnőttek olyan életet élnek, amilyet gondolnak, de a gyermekeket hagyják békén, a gyermek nevelése a családra, és nem az NGO-kra tartozik

Első ízben adott interjút Lantos Csaba energiaügyi miniszter

A Kossuth Rádióban hangsúlyozta, hogy

️Európában és Magyarországon is magas a gáztárolók töltöttsége
️a magyar helyreállítási tervet az…

🕮 Karácsony előtt néhány nappal tartottuk a Klebelsberg 100 című kiadvány bemutatóját a Magyar Nemzeti Múzeumban. A szimbolikus kötet a kultuszminiszter hivatalba lépésének 100. évfordulója…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média