Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újratervezzük a 2023-as év gazdasági kereteit.
️ Tegnap este ismét részt vettem a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a KDNP közös országos
programsorozatának soron következő, idei harmadik eseményén.
️ Az Európai Unió jövőjével foglalkozó fórum vendége ezúttal Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég igazgatója volt, a beszélgetést Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke vezette.
️ A sorozat kereszténydemokrata politikusok, tudományos és közéleti szereplők részvételével jövőre is folytatódik.
Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újratervezzük a 2023-as év gazdasági kereteit.
Orbán Viktor miniszterelnök a hazai zsidó szervezetek vezetőinek küldött levélben köszöntötte a hazai zsidóságot a fény ünnepe, a közelgő Hanuka alkalmából.
Mint fogalmazott, ilyen vészterhes időkben…
Ígértem, hogy megmutatom a “láthatatlan Magyarországot” is. Ma Porván, egy 500 fős bakonyi településen ültem le a sámlira Éva mellé. A falu tettrekész polgármester asszonya, Andrea 5 éve befogadott a…
Közösen az józan ész európai politikájáért!
Vincenzo Sofo európai parlamenti képviselővel a Fratelli d’Italia (Giorgia Meloni pártja) 10 éves születésnapján Rómában.
🤝🇮
Lakitelken Lezsák Sándor meghívására a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola évzáró rendezvényén
A szankciók miatt a baj egyre csak nő Európában: csúcson vannak az energiaárak, tombol az infláció, aminek a levét az emberek és a vállalkozások, köztük mi magyarok isszuk meg.
Gyurcsányék azonban a…
️Közösségi tér, kávézó és kézműves termékek boltja a Fény utcai piac második emeletén: ez a FETEKERT.
A felzárkózó településeken termelt alapanyagokból készült, helyi embereket foglalkoztató…
12 évvel ezelőtt együtt kezdtük meg azt az államigazgatási reformot, amelynek eredményeként a magyar állam új korszakba lépett.
A kormányablakok, kormányhivatalok, a járási hivatalok létrehozása után…
Magyarország helyzete pontosan megmutatja, hogy mi a különbség a menekültek és a migránsok között. Ukrajnából menekültek jönnek, eddig már több mint 1 millióan, délről viszont migránsok ostromolják a…
Az olasz kormány megemeli a Földközi-tengeren tevékenykedő civil hajókra kivethető közigazgatási bírság mértékét, és szükség esetén a hatóságok le is foglalhatják őket. 