Friss döntés: A jövőben magyar nyelven is feliratozni kell az emléktáblákat, műemlékeket Romániában, amelyek valamilyen formában a közösséghez kötődnek.

Várakozások felett, 4,1%-kal erősödött a magyar gazdaság a III. negyedévben.

☝️ "2010-ben az új, hazafias nyugati politikának voltunk az előfutárai.

👉 Kicsit előreszaladtunk ugyan, és a politikában az előreszaladók jutalma nem az elismerés, hanem valami egészen más, de ha…

Magyarország és Románia stratégiai partnerei egymásnak, húsz éve erről szerződés is született. A stratégiai partnerség fenntartásában legalább négyen érdekeltek vagyunk: Magyarország, Románia és az…

Fontosnak tartom, hogy a fiatalok hangja és véleménye is megjelenjen a területfejlesztésben.

Ennek érdekében Rácz Zsófia miniszteri biztossal rendszeresen egyeztetünk arról, miképpen lehet bevonni a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média