️ Ma délután meghirdettük a Fogadj örökbe egy keresztet! elnevezésű akciót. Az akció célja a települések közterületein, az utak mentén álló keresztek megmentése, felújítása és állagának megóvása.

A Kereszténydemokrata Néppárt országos akciójának programindítóján, Baján kiemeltem, hogy a keresztek annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképei, amelynek köszönhetően a magyarság is otthonra talált, megmaradt és remélhetőleg tovább gazdagodik itt, a Kárpát-medencében.

Felhívtam a figyelmet arra is, hogy miközben Európa nyugati felén éppen eltávolítják a kereszteket a különböző közösségi helyekről, addig mi, magyarok közösen, összefogással megőrizzük az örökségünket.

️A keresztek felkiáltójelként és igazodási pontként üzenik mindannyiunk számunkra, hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században.

Bízom benne, hogy minél többen fognak csatlakozni a kezdeményezéshez. Az érdeklődő civilek, intézmények, vállalkozások a [email protected] e-mail címen jelezhetik, hogy hol, melyik kereszt felújítását tartják indokoltnak. További részletek az akcióról a kdnp.hu oldalon lesznek olvashatók.

☝️Siófok gazdag város, a kultúra szempontjából is!
👉Erről ismét meggyőződhettem Könyv Kata festőművész műtermében.
👉Minden egyes képnek saját története és magával ragadó mondanivalója van.
👍Szívből…

Nagyon megható, ahogy Gyurcsányné az áremelkedésekről beszél, de a valóság az, hogy Gyurcsányék a legnagyobb hazai támogatói az áremelkedéseket okozó brüsszeli szankcióknak. Az árak és az infláció…

A magyar érdekeket meg kell védeni!
A támadások kereszttüzében ez olykor nehéz, de mindig nagyon szép feladat.
Az egyik legnagyobb harcosunk Brüsszelben Gál Kinga EP-képviselő, a Fidesz alelnöke.
Öröm…

Az európai szankciós infláció okozta nehézségek ellenére a kormány továbbra is elkötelezett a magyar vidék támogatása mellett.

A kistelepülések boltjainak segítésére 8 milliárd forint keretösszeggel…

Több ezer kisboltnak milliós nagyságrendű segítség - újabb támogatás a kistelepülések számára. A nehéz gazdasági helyzet ellenére is támogatjuk a magyar vidéket. Itt vannak a részletek.

Minden 2000 fő alatti településen működő kisbolt egyszeri támogatási összegért pályázhat, például rezsiköltségre vagy bérköltségre.

A magyar vidék számíthat ránk!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média