🚴🏻 A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését. A most lezáruló európai uniós fejlesztési ciklusban jelentős forrásokat fordítottunk a fenntartható közlekedésfejlesztés erősítésére: több mint 167 milliárd forint támogatással segítettük a kerékpáros infrastruktúra kiépítését.

Az elmúlt időszakban a közkedvelt turisztikai régiókban, mint például a Tokaj-Hegyalja, Sopron-Fertő és Balaton térségében csaknem 100 kilométernyi kerékpárút fejlesztése valósult meg. A Balaton körül pedig az erdei kerékpárhálózatot is bővítettük.

A kormány elkötelezett a fenntartható közlekedés megteremtése, a károsanyag kibocsátás csökkentése, valamint az élhető környezet kialakítása mellett. Az előttünk álló uniós költségvetési időszak egyik legfontosabb célkitűzése a fenntartható és zöld közlekedésfejlesztés további támogatása.

Az uniós és hazai forrásokból a következő időszakban a tervek szerint további 1500 kilométer kerékpárút épülhet Magyarországon. Célunk, hogy Magyarország egészét szője át kerékpárút-hálózat, és ezzel jelentősen nőjön a kerékpártúrázók és a kerékpárral közlekedők száma.

Dollárbaloldal, gyűlöletbaloldal.
Sajnos mára ennyi maradt a politikájuk odaát.

Miközben Európa szenved az energiaválságtól, Brüsszelben újabb szankciós csomagon dolgoznak.

Magyarország érdekeit újra és újra meg fogjuk védeni!

️Kiszámolták mennyit veszített Németország a szankciók okozta energiaválságon!

Több mint 100 milliárd euró tűnt el a német gazdaságból az ország egyik legnagyobb gazdasági elemzőintézete szerint.

A politikai pofátlanság netovábbja, hogy azok az országok indítják a legdurvább támadásokat a szankciókat illetően a józan észre apelláló országokkal szemben, akik mindeközben a szankciók ellenére a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média