A Szaplonczay Manó Marcali Kórház mintegy kétmilliárd forint értékű eszközfejlesztésbe kezdett, az intézmény a forrás negyedének felhasználásával október elejére 4200 új eszközhöz, berendezéshez jutott – jelentette be a térség kereszténydemokrata országgyűlési képvise...

Móring József Attila: A Szaplonczay Manó Marcali Kórház mintegy kétmilliárd forint értékű eszközfejlesztésbe kezdett, az intézmény a forrás negyedének felhasználásával október elejére 4200 új eszközhöz, berendezéshez jutott.

Az Európai Parlamentben a helyzet változatlan. Azonnali hatállyal leállítanák az Oroszországból érkező energiaszállítmányokat.
És ezt a hazai baloldali pártok is megszavazták.

Magyarország a béke szigete lesz, akármi is történjen. Aki velünk együttműködik, az jól jár.

Ma 90 éve hunyt el Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter.

Magyarországon először ő dolgozott ki tudománypolitikai koncepciót. A kutatások összehangolt fejlesztésére 1924-ben létrehozta az Országos…

Orbán Viktor Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung rendezvényén:

„Az ukrajnai konfliktus kapcsán elsősorban a magyar érdekeket nézem.”

A lánygyermekek világnapján egy 9 éves ghánai kislány ereje és kitartása jut eszembe.

Theodora Ghánában, súlyos fogyatékkal született, édesanyja emiatt kiskorában lemondott róla.
A kislány, a Hungary…

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága tárgyalta az igazságügy-miniszter előterjesztéseit. Napirenden az emberi jogok és az állatvédelem ügye. A bizottság egyetértett a javaslatainkkal.

Primitív és katasztrofális a szankciós politika – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben.

Brüsszel szankciós politikája negligálja az európai érdekeket, tönkreteszi a német és a magyar…

Az elmúlt tíz évben óriási fejlődésen ment keresztül a magyar gazdaság. A növekedést ösztönző, kedvező szabályozásoknak köszönhetően visszaszorult a 2010-ben még jelentős szürkegazdaság, és egyre…

Az ENSZ Menekültügyi Végrehajtó Bizottsága ülésezik Genfben. Sajnos rendkívül aktuális a kérdés: a háború eszkalációja miatt ugyanis továbbra is százezerszámra menekülnek az emberek Ukrajnából. Itt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média