🪖 A honvédelmi miniszterségem idején elindított Honvéd Kadét Program célja az, hogy olyan összetartó közösségek jöjjenek létre, melyekben a fiatalok erősíthetik a honvédelmi sportokban való jártasságukat, illetve, hogy olyan képességeket és tudást szerezzenek, melyek az élet bármely területén hasznosíthatóak.

Molnár Gábor hét év után távozott a józsefvárosi rendőrkapitányság éléről, áldozatos munkája nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy 2015 és 2019 között folyamatosan javuljon a közbiztonság és radikálisan…

„A munka legfontosabb része a kezdet” – Platón örökérvényű gondolataival köszöntöttem ma a diákokat a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium legelső tanévnyitó ünnepségén.

Büszke vagyok rá,…

2021 szeptemberében kezdődött meg a KIMBA teljes programos sportolóinak képzése, melynek keretében 81 vidéki birkózó költözött a kollégiumba és kezdte meg felkészülését, az alapprogramban pedig 47…

Minél hamarabb békére van szükség, mert a háború és az elhibázott szankciós lépések okozzák és súlyosbítják a válságot.

Lesznek olyan országok, ahol nem lesz elegendő energia, de Magyarország…

🧑‍ Ünnepi tanévnyitó istentisztelet, Törökszentmiklós
☝️Ma délután a Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ tanévnyitó ünnepségén arra hívtam fel a figyelmet, hogy a holnap kihívásainak nem…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média